Ugrás a tartalomra

Ricz Géza Izolációja Szabadkán

2021.04.17
08:29
2021.04.17
16:09
Forrás
Pannon RTV
Izoláció címmel nyílt tárlat Ricz Géza szabadkai származású, jelenleg Salzburgban élő művész képeiből Szabadkán, a Kortárs Galériában. Vegyes technikákkal készült festményeit és installációit először mutatta be szülővárosában.

Ricz Géza korábbi alkotásaitól se idegen az izoláció, mint motívum. Jelen munkáit is a múlt és a jelen komponenseiből ellenpontozza és illeszti egésszé. Azt mondja, a mostani izoláltság azonban egy kicsit mégis más.

Ricz Géza, képzőművész: „Új megvilágításba kerültek korábbi munkáim is, az újakon meg természetesen már úgy kezdtem dolgozni, hogy kisebb-nagyobb módon megjelenik ez az izoláció, mint téma. Legtöbbször a munkáimban nem direkt mutatok meg dolgokat, inkább csak utalások, vagy háttérkoncepcióként jelenik meg.”

A kiállítást Szombathy Bálint képzőművész és kritikus nyitotta meg.

Az izoláció fogalma nem új jelenség a Ricz-i tematikában. Ugyanakkor a világunkban történő események új megvilágításba helyezték sok korábbi munkáját. Számos új alkotást pedig már közvetlenül ihlette a szituáció, amiben több mint egy éve élünk, hiszen Ricz inspirációja a történelmi és kollektív emlékezetünk töredékei mellett az aktuális környezet és a mindennapok benyomásai.

Riczre a korai munkáktól kezdve jellemző a romos kihalt architektúra, az ember által hátrahagyott épített környezet. Mintha csak egy világválság után járnánk, ha pedig meg is jelennek emberi alakok azok általában magányosan, háttal vagy eltakart arccal, a társadalomtól elidegenedve/izolálva, szociális kapcsolatok jele nélkül léteznek az őket körülvevő homogén térben.

Ricz Géza 1980-ban született Szabadkán. Jelenleg Salzburgban él családjával. 2011-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Rajz-Művészettörténet Szakon, majd 2013-ban az intézmény Bölcsészkarán szerzett mester diplomát. A hagyományos festészet mellett murálfestészettel és alkalmazott grafikával foglalkozik.

Art direktorként olyan nemzetközi ügyfeleknek dolgozott, mint a Red Bull, Burn, Leica, Telenor, Audi és Suzuki. Munkáit számos folyóirat és magazin publikálta (ArtSlant-Underthe radar), The Red Bulletin (AT), Art Maze Mag (UK), A5-Zine (UK), Symposion (SRB), Új Művészet (HU), ÉS (HU), kARTon (SRB). Tagja a CTR–V művészeti csoportnak és a Salzburger Kunstvereinnak. Számos díjban és elismerés benrészesült. A 2018. évi Forum Képzőművészeti Díj kitüntetettje.

Ricz Géza
Izoláció
kiállítás
tárlat
Szabadka
Kortárs Galéria

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.