Ugrás a tartalomra

Róth Miksa alkotásaiból nyílik kiállítás Szabadkán

2018.03.24
13:40
2018.03.24
15:09
Forrás
MTI
A felújított szabadkai zsinagóga motívumai is láthatók lesznek a Róth Miksa alkotásaiból összeállított kiállításon Szabadkán március 27. és április 24. között.

A Megszínesített napfény - Róth Miksa (1865-1944) című kiállítás keretében vázlatokon és művészfotókon keresztül válogatást láthatnak az érdeklődők a szecesszió korának művészének üvegfestményeiből és mozaikjaiból. A tárlatot Hammerstein Judit, a Balassi Intézet vezetője nyitja meg.

A szabadkai zsinagógát főként magyar támogatásból újították fel, és hétfőn adják át. A zsinagóga belső terének felújítására félmilliárd forintot biztosított a magyar kormány.

A magyar szecesszió stílusában épült, 1902-ben átadott szabadkai zsinagóga épületét Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítész tervezte, az üvegablakok pedig Róth Miksa műhelyében készültek. Az 1970-es években bedőlt az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azóta folyt.

A szabadkai zsinagóga 1990 óta Szerbia kiemelt jelentőségű műemlékei között szerepel, 2014-ben Európa hét legveszélyeztetettebb kulturális öröksége közé sorolták az Europa Nostra páneurópai műemlékvédelmi szervezet Bécsben zajló éves közgyűlésén.

Szabadka
Róth Miksa

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.