Ugrás a tartalomra

„Rozsdállva forr össze a százéves seb”

2020.06.04
19:44
2020.06.04
20:21
Forrás
Pannon RTV
„Rozsdállva forr össze a százéves seb” címmel tartották meg csütörtökön az Aracs folyóirat tematikus számának bemutatóját Szabadkán.

A Trianon-szám lapszemléjén Basity Gréta és Némedi Imre a folyóirat tematikus számának verseiből, publikációiból olvasott fel.

A folyóirat idei második számában a Trianon 100 éves évfordulójához kapcsolódó írásokon kívül szépirodalmi szövegek is helyet kaptak a kiadványban. A harminc képzőművész alkotásának mindegyike Trianonhoz kapcsolható. A szerkesztők ritkán készülnek tematikus számmal, de a centenárium kapcsán most csak a száz évvel ezelőtti magyar tragédiával foglalkoztak.

Bata János, főszerkesztő, Aracs folyóirat: „Tagadhatatlan tény, hogy amit a szerkesztőasszony is mondott, hogy Trianonban száz évvel ezelőtt csonkítás történt. Gyakorlatilag a nemzetet, az országot halálra ítélték. Azok, akik akkor ezt a döntést meghozták, nem titkolt céllal az volt a szándékuk, hogy tönkretegyenek egy országot és tönkretegyenek az ország mellett egy nemzetet is.”

Dulka Andor történelemtanárral Stanyó Tóth Gizella újságíró az Itt a helyem című életműportré kapcsán beszélgetett.

Dulka Andor, történelemtanár: „Az embernek egy élete van. Volt időszak, amikor úgy dönthettem volna, hogy jó lenne elmenni, de volt néhány pillanat, amikor hálát adtam az Istennek, hogy így döntöttem, mert nem tudtam volna magamnak megbocsátani néhány olyan fontos mozzanatot az életemből, amikor úgy éreztem, hogy valóban itt a helyem és a világ és a Nyugat összes kincse nem pótolhatta volna.”

A különszámot bemutató estet Gubás Ágota állította össze.

Aracs folyóirat
bemutató
Szabadka
Trianon

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.