Ugrás a tartalomra

A Sors-kanyar a horgosi Művelődési Ház színpadán

2022.10.26
10:12
2022.10.26
15:42
Forrás
Pannon RTV
Telt ház előtt mutatták be a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Sors-kanyar című előadását Horgoson. A Don-kanyar tragédiájának bemutatása a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve valósult meg a Művelődési Ház színháztermében.

Hosszas kutatás előzte meg az előadás színpadra állítását, több ezer oldalnyi anyag feldolgozását és elolvasását követően. A Kálló Béla által rendezett darab a Don-kanyar tragédiáját mutatja be. A szerelem is fontos szerepet kap. Dajka Margit és Lajtos Árpád megismerkedésének, házasságkötésének története is megelevenedik a színpadon.

Patyerek Csaba, színész, Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház: „Ezt a témakört nem hogy gyakorlatilag, de semmilyen formában nem dolgozták fel, hogy ennek mi az oka, lehet nem volt szabad, nem beszélhettek róla, de mi azonban úgy döntöttünk, hogy tökéletes lehetőség és egy végtelen gyakorlat, kimeríthetetlen forrás.”

Az ősbemutató tavaly volt Szabadkán. Azóta már több vajdasági településen és Budapesten is bemutatták a darabot. Az eseményen jelen volt a nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Összefogás listát erősítő Pletikoszity Árpád is. Kiemelte, életében nagy szerepet játszott az MNT, ezért is tartja fontosnak, hogy a munkájával támogassa a tanácsot.

„Úgy hiszem, hogy mi fiatalok tudjuk, látjuk és élvezzük, mindazt amit elértünk és mi vagyunk azok, akik láthatjuk, még azt, hogy akár ezt tovább is lehetne fejleszteni, még tovább, még jobban tovább lehetne vinni. Egy kapocs szeretnénk lenni az ifjúság, fiatalság és a Magyar Nemzeti Tanács munkája között.”

Az esemény jelen voltak a tartományi és a helyi politikum képviselői, valamint általános és középiskolás diákok.

Sors-kanyar
Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
Pletikoszity Árpád
Patyerek Csaba
Horgos

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.