Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Kovács Róbert

Szabadka egyenlő Sárszeggel?

2023.03.29
12:17
2023.03.29
16:15
Forrás
Pannon RTV
Kosztolányi Dezső születésének 138. évfordulójáról, illetve az idén 100 éves Pacsirta című regényéről emlékeztek meg a Szabadkai Városi Könyvtárban. Az eseményt az intézmény Helytörténeti Esték elnevezésű programjaként rendezték meg.

Fontos, hogy megismerjük múltunkat és ezzel gazdagítsuk kulturális örökségünket - emelte ki Pálfi Anita, a Szabadkai Városi Könyvtár könyvtárosa a szabadkai származású író születésének 138. évfordulója kapcsán.

„Egy olyan gazdag helytörténeti íróról van szó, mint Kosztolányi Dezső, városunk szülötte, aki nagyon sokat hagyott maga után az utókornak és a jelenkor számára is rendkívüli példaértékkel bír. Amikor a kiállítási anyagnak a meghatározására került a sor, arra törekedtünk, hogy bemutassuk ezt az 1899-es évet, azt az évet, amikor a kaszinóban különböző események zajlottak.”

Kosztolányi Dezső idén 100 éves Pacsirta című regénye több okból is fontos Szabadka életében. A regény cselekménye Sárszegen játszódik és vannak olyan jelenetek, amelyek az egykori Nemzeti Kaszinóban, pontosabban a mai Városi Könyvtár épületében zajlanak.

Bognár Irén, főkönyvtáros, Szabadkai Városi Könyvtár: „Mi kicsit próbáltuk másképpen megvilágítani, hogy Szabadka egyenlő-e Sárszeggel, ugye ott úgy hívja a regénybeli települést, de egyértelmű, hogy Szabadkára akar utalni, és ezek a helyszínek is többé-kevésbé megjelennek a regényben. Tudjuk, hogy a főhősnő, aki nagyon keveset szerepel, ő a Mariska, Kosztolányi húga. Ebből indult az egész ötlete a regénynek.”

A kerekasztal-beszélgetésben Bucsics Katalin kutató, irodalmár, Lovas Ildikó József Attila-díjas író és Mihályi Katalin szerkesztő vettek részt.

Szabadkai Városi Könyvtár
Kosztolányi Dezső
pacsirta
Bognár Irén
Szabadka
Pálfi Anita

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
20:54, Frissítve: 08:06

Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén

A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.

Népszerű