Ugrás a tartalomra

Szabadkán koncertezik Palya Bea és Lisztes Jenő, Palicson pedig a Bagossy Brothers Company

2021.07.20
14:29
2021.07.20
17:19
Forrás
Pannon RTV
Két koncerttel folytatódik júliusban Szabadkán a VM4K, Csütörtök esték másképp nyár esti koncertsorozata.

22-én 18 órai kezdettel Palya Bea és Lisztes Jenő lép fel Szabadkán, július 29-én pedig az erdélyi Bagossy Brothers Company együttes fog zenélni, amely most vendégszerepel első alkalommal Vajdaságban.

A Bagossy Brothers Company egy 2013-ban alakult fiatalok alkotta erdélyi együttes, mára az egyik legnépszerűbb magyar zenekarrá nőtte ki magát. A vajdasági közönség már izgatottan várja a fellépést, mivel most először látogatnak el a térségbe.

Óvári Dániel: "Még nem volt alkalmam élőben hallgatni a zenekart, de egyébként nagyon szeretem őket a sajátos stílusú zenéjük miatt. Most mindenképpen, ha lesz alkalom és időnk rá, akkor mindenképpen el szeretnénk látogatni Palicsra, hogy meghallgassuk a zenekart."

Tatár Attila, az együttes gitárosa a Pannon Presszó műsorának adott interjújában elmondta, nagyon várják az első vajdasági fellépésüket. A koncert jövő csütörtökön este fél 9-kor kezdődik a palicsi Vigadó előtt.

Tatár Attila, Bagossy Brothers Company gitárosa: "Sosem gondoltuk azt, hogy ilyen széles korosztályú közönségnek is tud majd egyszer szólni a zenénk. A gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki megtalálható a koncertjeinken, és ez külön öröm, hiszen azt jelenti, hogy az, amit a szövegeink üzennek, vagy amit szeretnénk átadni, az átjön gyakorlatilag minden korosztálynak."

A nyári szabadtéri kulturális programokhoz igazodva a VM4K egy hiánypótló nyáresti koncertsorozatot indított, amellyel a vajdasági magyar kulturális életet szeretnék fellendíteni.

Lukács Lilla, a VM4K munkatársa: "Egy olyan programot szerettünk volna, ami a kicsiktől a legidősebbekig mindenkinek szól, illetve a Bagossy Brothers Company egy nagyon népszerű együttes. Ez egy ilyen nagyszabású rendezvénynek ígérkezik, főleg a fiatalabbakat szerettük volna velük megszólítani, ugyanis tényleg nagyon népszerű és közkedvelt együttesről van szó."

Palya Bea neve sem ismeretlen a vajdasági közönség számára. Korábban már több alkalommal is elkápráztatta hangjával rajongóit Szabadkán és más vajdasági településeken. Július 22-i szabadkai koncertjére ezúttal Lisztes Jenő cimbalomművésszel érkezik, akivel egy családi koncertre készülnek.

"Nagyon szeretek jönni hozzátok. Akár Vajdaságról van szó, akár Erdélyről vagy Felvidékről. Azt tapasztalom, hogy itt az énekelt szónak még a szokásosabbnál is nagyobb a súlya. Mintha azok a magyarul kiénekelt szavak még nagyobb holdudvart fényeznének be maguk körül, és az emberek, a hallgatók nagyon érzékenyek az énekelt szónak a minőségére, a jelentésére, és picit talán, mintha egy archaikusabb nézőpontból vagy hallópontból hallgatnák az én dalaimat."

A koncertet csütörtökön a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában láthatja a közönség. A férőhelyek korlátolt száma miatt erre az estére jegyet kell igényelni a VM4K irodájában. A koncerteken való részvétel egyébként ingyenes.

koncert
Palya Bea
Lisztes Jenő
Bagossy Brothers Company
VM4K
Szabadka
Palics

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű