Ugrás a tartalomra

A szabályok folyamatosan változnak, a színházak megpróbálnak alkalmazkodni

2021.03.22
15:23
2021.03.23
11:56
Forrás
Pannon RTV
A köztársasági válságstáb hetente hoz újabb döntéseket a koronavírus-járvány terjedését lassító intézkedésekről. Az állandóan változó korlátozások a színházak munkáját is nagyban megnehezítik.

Készül a Piknik című pelenkásoknak szóló új előadás a Szabadkai Gyerekszínházban. Az aktuális járványhelyzet miatt csak tervezni lehet a bemutatót, de hogy április 2-án bemutatják-e, az aktuális szigorításoktól függ majd.

Árokszállási S. Márta, a Szabadkai Gyerekszínház igazgatója elmondta:  „Mi játszhatunk előadásokat. Főleg mert gyerekeknek játszunk, délelőtt, minden hétvégén ezentúl is tizenegy órakor játsszuk az előadásokat, szerb és magyar nyelven, és persze szombaton 17 órától a baba-előadásokat.”

Hozzászokott a színházi évad kezdete óta folyamatosan érvényben levő megszorító intézkedésekhez a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata is. Jelenleg a Sógornőket próbálják.

Körmöci Petronella, a, Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vezetője kiemelte: „Igazából már augusztusban megtanultuk azt a módszert, hogy mindig több terv van: A, B, C, D terv, és ehhez alkalmazkodunk. Mindig csak az adott napról beszélünk, soha nem tervezünk előre, hanem aznap meghatározzuk, mi az, amire lehetőségünk van. Ma éppen azt határoztuk meg, hogy lehetőségünk van bemutatót játszani valamilyen szinten, pénteken, akár közönség előtt is.”

 

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is éppen új előadást próbál, a hetente változó helyzetre ők is ki vannak képezve. Ez eléggé idegőrlő, de ehhez kell alkalmazkodni, ahogy életbe lépnek az új határozatok, aszerint  haladnak a munkával, mondta Urbán András, a színház igazgatója

színház
Körmöci Petronella
Árokszállási Márta
Szabadkai Gyerekszínház
Kosztolányi Dezső Színház
Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.