Ugrás a tartalomra

Szabó István Az Ajtó című filmjét láthatja ma a közönség

2012.07.17
15:51
Szabó István Az ajtó című alkotását vetítik ma délután az Európai Filmek 19
Szabó István Az ajtó című alkotását vetítik ma délután az Európai Filmek 19. Nemzetközi Fesztiválján. A mintegy száz perces film Szabó Magda azonos című regényéből készült. Ezt követően a szerbiai Maja Miloš Klip című filmje lesz látható. Este egy sci-fi akciófilmet nézhet meg a közönség Palicson, az Iron sky-t. A versenyprogramban a Tepenin ardi című török-görög filmdrámát is levetítik.   Nagyszámú közönség a magyar filmeken 2012.07.17. 15:16 Till Attila Csicska és Vecsernyés János Nyár utca, nem megy tovább című filmjét mutatták be tegnap az Európai Filmek 19. Nemzetközi Fesztiválján, a magyar filmek válogatásában. A két film nagy számú közönséget vonzott. A Nyár utca, nem megy tovább című film egy vasárnap délelőtt játszódik Budapesten, a 74-es trolin. A cselekmény valós időben, hetvenegynéhány perc alatt történik, időmúlás nincs a történetben. A cselekmény fő szála az, hogy a trolira felszálló férfi megpróbálja eltéríteni a kötött pályás járművet, ráadásul a hétvégi kis forgalomban az éppen trolin tartózkodó összes utas jól ismeri őt. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=YH6tOaQhNkc „Mindig akkor érdekes egy történet, ha a szereplőket valami összefűzi, miközben érdekeik ellentétesek. Arról van szó, hogy ha nekem mások az érdekeim, mint a másiknak, akkor lelépek, de ha valami a szereplőket összeköti, mindjárt érdekesebb. Itt egy zárt tér az, ami összeköti őket” – mesélte Vecsernyés János. A kortárs magyar alkotásokat minden nap 18 órától vetítik a Szabadegyetemen, a belépés ingyenes.   Két magyar filmet vetítenek ma a szemlén 2012.07.16. 15:36 A belga-holland rendezésű Lénát és A testvérem az ördög című brit alkotásokat láthatja a közönség az Európai Filmek 19. Nemzetközi Fesztiválján ma este. A szervezők ma is teltházra számítanak.  httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=-LbJO3Ln4Zw Ma kivételesen két magyar filmet is láthat a közönség: Till Attila Csicska című kisfilmjét, rögtön utána pedig a Vecsernyés János rendezte Nyár utca, nem megy tovább című abszurd alkotást. A magyar filmeket 18 órától tűzik műsorra a Szabadegyetemen.   Parádé a palicsi filmhéten 2012.07.16. 10:35 Milyen helyzetben vannak a homoszexuálisok napjaink Szerbiájában – ezt a kérdést feszegeti a Parada, vagyis a Parádé című szerb–szlovén–horvát–montenegrói–macedón kooprodukcióban készült film, amelyet a palicsi filmfesztivál versenyprogramjában vasárnap este vetítettek le a Szabadtéri Színpadon. Srđan Dragojević alkotása az idei Berlini Filmfesztiválon három díjat is kapott. A palicsi közönség most az alkotókkal is találkozhatott, eljött a két főszereplő is: Nikola Kojo és Miloš Samolov. Először kezdődött magyar filmmel a palicsi fesztivál  2012.07.15. 19:47 Csapó! Tessék! Ezzel a felkiáltással kezdődött meg tegnap az Európai Filmek 19. Nemzetközi Fesztiválja. A rendezvény keretében több mint 80 filmet mutatnak be 9 kategóriában. A vetítések mellett vitaesteket, koncerteket és kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak. Az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválja, a rendezvény történetében először, magyar filmmel indult. Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását mutatták be. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=IgAwJnY-ek4 A jövőre 20 éves fesztivál igazgatója, Radoslav Zelenović elmondta, az anyagi nehézségek ellenére, idén is sikerült európai színvonalú válogatást Palicsra hozni, és világhírű vendégeket ide csábítani. A fesztivál Lifka Sándor-díját idén Zoran Simjanović zeneszerző és Jean-Marc Barr színész-rendező vehette át. A fesztivál versenyprogramja este 9-kor kezdődik, a belépődíj 200 dinár, amely két filmre szól. Minden más vetítés ingyenes.
Parada
Nikola Kojo

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.