Ugrás a tartalomra

Szent István-napi programok Magyarkanizsán

2018.08.14
14:06
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsa augusztus 18-án és 19-én szervezi meg a hagyományos Szent István-napot és az Újkenyér ünnepet.

Szombaton egy kiállításmegnyitóval veszi kezdetét a rendezvénysorozat, a Régiség érték, hagyaték címmel a Dobó Tihamér képtárban. Vasárnap délelőtt hagyományosan a katolikus, majd a pravoszláv templomban megszentelik az új kenyeret, majd délután programokkal színesítik az ünnepséget. Fellép Takács Nikolas, de kultúrműsorral és gyermekfoglalkozásokkal is várják a szervezők az érdeklődőket.

Vranić Váradi Lívia, protokoll- és tájékoztatási felelős, Magyarkanizsa: „Igyekszünk családi programokat biztosítani ebben az évben is. A családok éve a 2018-as év, amelyre szeretett volna önkormányzatunk is rákapcsolódni, ezért különös hangsúlyt fektettünk idén a gyermekprogramokra és a közösen eltölthető programokra. A rendezvény a Miénk a park elnevezést kapta. Lesznek kézműves foglalkozások, de néhány év kihagyás után visszahoztuk a kerekítőt is, a kisgyermekes családoknak nem kell bemutatnom ezt az ölben, mondókával, zenével, énekkel kialakított foglalkozást, melybe szívesen be szoktak kapcsolódni.”

Magyarkanizsa
Szent István-nap
Újkenyér Ünnep

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.