Ugrás a tartalomra

Szépen szól a magyar nóta

2019.02.27
21:45
2019.02.27
21:54
Forrás
Pannon RTV
Örökszép magyar nótákat hallhatott a közönség szerda este a Szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében.

Megyeri Lajos zeneszerző válogatásában mozgóképen hangzottak el az ismert dalok, amelyeket egy topolyai nótaesten rögzítettek, Miskolci Diána énekes előadásában, Megyeri Lajos zongora- és Rákity Éva gitárkíséretében. A főleg idősebb korosztályból álló közönség a népszerű nótaszerzőkről anekdotákat is hallhatott, és elhangzott Ady Endre Dankó című verse is Miklenovics Aranka tolmácsolásában. A Szépen szól a nóta című műsort a Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub szervezte.

nóta
Szabadkai Városi Könyvtár
Szépen szól a nóta

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.