Ugrás a tartalomra

A szeretetről szól a Szabadkai Gyermekszínház legújabb darabja

2019.03.10
22:32
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
A társulat A szépség és a szörnyeteg klasszikus történetét vitte színpadra. A közönség vastapssal köszönte meg a Szabadkai Gyermekszínház premierjét vasárnap.

Bakos Árpád zenész, a darab zeneszerzője adott egy rövid felvezető koncertet a gyerekeknek a bemutató előtt.

A zenehallgatás és a közös éneklés után pedig a várva várt darab következett. 

Az előadás a klasszikus mesén alapul. A színházban azonban karnyújtási közelségbe került a történet. Természetesen mindenkinek megvolt a maga kedvenc része a darabban.

Magyarka Márkusz:
„- Amikor levált az átok a szörnyről.
- És miért?
- Azért, mert akkor megismerte az igaz szerelmet.”

Vujković Dániel: „Ez a mese a szeretetről szól. Nekem nagyon tetszett, és én az ilyenekre nagyon szeretek eljönni.”

A sikeres előadást hosszú felkészülés előzte meg. Gál Elvira, aki a főszereplő Bellát játszotta, hozzátette, nem volt nehéz dolguk: „Ha jó a rendező és jó a szöveg, akkor egyáltalán nem nehéz, úgyhogy mi most lubickoltunk. Szerencsénk volt, mert mindkettőt megkaptuk, ráadásul kaptunk mögénk egy gyönyörű díszletet, nagyon jó zenét, innentől kezdve úszunk, lubickolunk, élvezzük.”

A darab rendezője szerint a siker kulcsa az őszinteség volt. Csató Kata, rendező, Budapest, Magyarország: „Azt hiszem, hogy vannak olyan emberek, és én bízom benne, hogy magamat is odasorolhatom, hogy gyerek maradtam. Tehát minden egyes gyerekmesére, minden történetre gyerekszemmel tekintek. Nem azt keresem, hogy vajon egy gyerek erre reagál, vagy nem reagál, hanem azt gondolom, hogy ha megvan az az őszinteségi foka, akkor az a gyerekre ugyanúgy hat, még ha nem is tudja definiálni, hogy most az az érzés, az bennem azt jelent, vagy mást jelent, én azt hiszem, ha őszinte érzelmeket viszünk színpadra őszinte módon, akkor az a gyerekekhez ugyanolyan intenzíven tud szólni.”

A szépség és a szörnyeteg meséjét öt éven felülieknek ajánlják a Szabadkai Gyermekszínházban. Az előadás közvetlensége és könnyed hangvétele miatt azonban akár az ennél fiatalabbak, sőt a kísérő felnőttek is jól szórakozhatnak.

Szabadkai Gyermekszínház
premier
A szépség és a szörnyeteg
Bakos Árpád
Gál Elvira

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.