Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Lukács Attila

Sziveri János nagy költő és idealista gondolkodó volt

2023.03.26
11:59
2023.03.26
16:39
Forrás
Pannon RTV
Sziveri János költőre emlékeztek tegnap szülőfalujában, a bánáti Muzslyán.

Mellszobránál és a családi házon álló emléktáblára elhelyezték a kegyelet virágát majd irodalmi esten emlékeztek a költőre, aki március 25-én töltötte volna be a 69. életévét. Az emléknapnak ezúttal magyarországi vendégei is voltak. 

Sziveri János családi házának udvarán Sziveri Emese, a költő unokájának a szavalata után Zalán Tibor, József Attila-díjas költő, író, drámaíró, dramaturg emlékezett vissza a tragikus sorsú költőre, akihez személyes barátság fűzte: „Ő valami makacs igazságérzet után ment egész életében. Az volt az iránytűje, hogy az igazságot keresse vagy képviselje, megtalálja. Tehát ilyen Don Quijote-harcos lenne most Sziveri, feltehetően. Nem a parlamentben ülne és nem a pártok élén vagy a pártok padsoraiban lebzselne. Hanem makacsul keresné azt, hogy hogyan lehet jobbítani a világon.” 

Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes egy megzenésített Sziveri-verset adott elő: „Tudom, hogy egy keményfejű srác volt, és ezért is ez a „tőlem mit akartok” a végén ez, halál utáni kérdés. És ez borzasztó erős kérdés, amikor valaki már a halála után is szemrehányást tesz azzal, hogy „mit akartok még tőlem, hiszen már nem vagyok, vagy nem leszek?” Ez egy borzasztó erős sor, és ezt, mint előadó, ezt így oldottam meg.”

A Sziveri János Művészeti Színpad idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját és 30. alkalommal szerveztek Sziveri Emléknapot is. Alapítója a három éve elhunyt N. Czirok Ferenc volt.  

Kovács Jolánka, elnök, Sziveri János Művészeti Színpad, Muzslya: Sziveri persze, hogy velünk él. Igyekszünk szellemiségét megőrizni. Persze ezt most így egyszerű kimondani, de nem ennyiből áll. Hiszen harminc év alatt nemcsak Sziveri Emléknapokat és irodalmi esteket szerveztünk, hanem nagyon sok más irodalmi estet, és nagyon sok vajdasági, magyarországi, erdélyi, szlovákiai irodalmár is megfordult, illetve vendége volt az estjeinknek.”  

Sziveri János emlékét az anyaországban is őrzik. Minden évben odaítélik a Sziveri-díjat, kortársai sem feledkeznek meg róla.  

Balázs F. Attila, költő: „A Sziveri kultusz az létezik Magyarországon is. Sőt az egész Kárpát-medencében. Főleg ez az ötvenes nemzedék, tehát azok a költők, akik az ötvenes években születtek Magyarországon Erdélyben, Felvidéken, azok ismerték. Ismerték a verseit, nagy részük őt személyesen is ismerte. És ezek az emberek azóta is megemlékeznek róla.”

Sziveri János költő 1954-ben született Muzslyán és 1990. február elsején hunyt el Budapesten - 36 évesen. Mint – ahogyan a megemlékezésen is elhangzott – nagy költő és idealista gondolkodó volt, akit elpusztított a társadalmi igazságosságért folytatott makacs küzdelme. 

Sziveri János
Muzslya
költő
megemlékezés

Most

13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű