Ugrás a tartalomra

Szöllősi Katalin festményeiből nyílt kiállítás a Palicsi Könyvtárban

2022.09.28
18:29
2022.09.28
19:46
Forrás
Pannon RTV
Huszonkét festményt láthatnak az érdeklődők, amelyek mind a festő életéhez kötődnek.

Az alkotások még három hétig tekinthetők meg minden hétfőn, szerdán és pénteken. Szöllősi Katalin egyébként 2000 óta fest aktívan, műveit pedig már Európa több országában is bemutatták.

Szöllősi Katalin, festő: „A szívemből és a lelkemből kezdtem, mert nagyon szeretem csinálni. Az elsők között volt a szülői, nagyszülői ház és a saját szülőházam, ahol születtem. Ezek voltak az első tanyák. Azelőtt inkább jobban rajzok. Ezek 2000-2002-ben készültek. Így jöttek mindig szépen lassan. A természetet, csendéleteket nagyon szeretem. Különben is szeretem a virágokat, és így jött a csendéletet. Azt mondják, azok a legszebbek.”

Szöllősi Katalin
festmény
kiállítás
Palics
Palicsi Könyvtár

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.