Ugrás a tartalomra

Szombaton elkezdődött a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja

2021.06.21
18:45
2021.06.21
19:51
Forrás
Kölcsey Televízió
A rendezvénysorozat 8 napja alatt a közönség 15 versenyelőadást és több más produkciót láthat majd magyarországi és határon túli teátrumok előadásában.

A Művelődési Központban rendezett ünnepélyes megnyitó közönségét köszöntötte Fekete Péter, az Emmi kulturális államtitkára, aki úgy véli, a színházak a nemzetpolitika hírvivői, a magyarság megtartói a határokon innen és túl.

Demeter András, Románia kulturális államtitkára elmondta, színművészként sokszor állt a kisvárdai deszkákon, számára ez a hely nem csak az anyaországhoz való tartozást, hanem a pályaindulást is jelenti. A résztvevőket köszöntötte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója is, aki a kezdetektől fogva vendége a fesztiválnak.

Az elmúlt évad legjelentősebb előadásaiból állították össze a fesztivál programját, így a közönség egy keresztmetszetet kaphat majd a határon túli teátrumok bemutatóiból. Minden meghívott színház el tud jönni Kisvárdára, mivel a játszó művészek valamennyien megkapták a védőoltást. A fesztivál igazgatója szerint a nézők is nagyon várják már az újabb élményeket.

Az előadásokat -ahogyan az elmúlt öt esztendőben is - Balogh Tibor dramaturg, színházi kritikus válogatta, aki a közelmúltban Hevesi Sándor- díjat kapott. A szakember úgy véli, az idei válogatást kettősség jellemezte.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Déryné Társulat Déryné ifiasszony című előadását láthatta a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében. A szombatig tartó fesztivál versenyprogramjából szakmai zsűri választja majd ki a legjobbakat.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.