Ugrás a tartalomra

Tamburazene és jó hangulat

2021.05.29
12:44
2021.05.29
17:31
Forrás
Pannon RTV
Hetedik alkalommal tartják meg a Folk Music Fesztivált Palicson. A kétnapos találkozó első napján a tamburások, a Ravnica és a csantavéri Mendicus tamburazenekar léptek fel a Vigadó teraszán.

A csantavéri Mendicus tamburazenekar és a szabadkai Ravnica együttes koncertjével indult útjára hetedik alkalommal a kétnapos Folk Music Fesztivál. Az ismert Ravnica zenekar ez alkalommal jól ismert mű- és népdalokat játszott. Egy év kényszerkihagyás után, gyakorlatilag ezzel a fellépéssel nyitották a szezont – mondta el Nikola Jaramazović. A zenekar vezetője hozzátette: „Az egész világot érintő járványhelyzet miatt fellépő korlátozások minket is érintettek ebben a kisvárosban, Szabadkán, ami a zenélést illeti, de remélem, hogy ezen a helyen megnyílt a szezon, mondhatjuk, hogy átvágjuk a szalagot, nyitva van!”

Juhász Gábor szervező azt mondta, bátrak voltak az idén, mert amikor a szervezést elkezdték, még nem lehetett tudni, hogy május végére hogyan alakul a járványhelyzet.

„Örülünk, hogy meg tudtuk szervezni ezt a rendezvényt, hiszen ez már a hetedik alkalom és fontosnak tartom, hogy minden évben legyen, akármilyen körülmények között is. Azt hiszem, sikerül összehozni, hogy ez jó, látványos legyen, hogy a népzenét idehozzuk Palicsra a turisztikai övezet központjába.”

Ma késő estig a népzenészeké lesz a Vigadó színpada, de emellett népművészeti kirakodóvásár, kézműves foglalkozás, és népi gyerekjátékok is szerepelnek a programban.

Folk Music Fest
Juhász Gábor
Nikola Jaramazović
Ravnica
Mendicus Művészeti Központ

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.