Ugrás a tartalomra

Teljes A Dal 2017 döntőjének mezőnye, a Leander Killsé a legjobb szöveg

2017.02.11
22:11
2017.10.13
11:57
Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi nyerte A Dal 2017 második elődöntőjét szombaton.

Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi nyerte A Dal 2017 második elődöntőjét szombaton. A szakmai zsűri és a nézők döntésével még a Leander Kills és Zävodi + Berkes Olivér, a tévénézők szavazataival a Kállay Saunders Band jutott a döntőbe, amelynek így teljessé vált a mezőnye. A műsorban átadták a legjobb dalszövegírónak járó díjat, amelyet a Leander Kills kapott. A szombat esti adásban Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi Hosszú idők című, népzenei ihletésű popdala 44 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Egy ponttal kevesebb, 43-43 jutott a Leander Kills metálos, rockos számának, az Életnek, valamint Zävodi + Berkes Olivér produkciójának, a #háttérzajnak. A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival a Kállay Saunders Band előadásában a Seventeen című dal lett, így az együttes szintén bejutott a döntőbe. A mostani négy továbbjutóval teljessé vált a jövő szombati döntő mezőnye. A pénteki első elődöntőből Kanizsa Gina a Fall Like Rain című dallal, Pápai Joci az Origóval, Radics Gigi a See It Through című számmal és a Soulwave a Kalandor című szerzeménnyel már bekerült a döntőbe. A második elődöntőben hirdették ki A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díj nyertesét. A közönség és a zsűri szavazatai alapján az elismerést Köteles Leander kapta az Élet című dalért, amelyet a Leander Kills előadásában láthattak és hallhattak a tévénézők szombat este. A Dal 2017 döntőjét február 18-án szombaton rendezik, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben. (MTI)

második elődöntő

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.