Ugrás a tartalomra

Teltház előtt lépett fel a Vajdasági Nagyzenekar Óbecsén

2017.10.29
12:23
2017.10.29
17:52
Forrás
Pannon RTV
Az Örökségünk című előadásban hat együttes közreműködött.

A koncert előtt az érdeklődők az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör előcsarnokában megtekinthették Henics Tamás kutatóorvos, amatőr népzenész és fotográfus Zenészportrék és egyéb pillanatok című fotókiállítását. Henics Tamás, fotográfus, Mecsér, Magyarország: „Ezek alapvetően zenészportrék, többen közülük már nincsenek közöttünk, sajnos. Egy része a Palatkai zenekar, amit ma este is hallottunk a zenészektől, egy repertoár, de vannak kalotaszegi énekesek, zenészek.”

A koncerten az együttesek először külön-külön léptek színpadra, majd a műsor második felében Vajdasági Nagyzenekarrá alakulva adtak elő néhány dalt. Juhász Gábor, vezető, Juhász Zenekar: „Minden zenész, aki a táncházi muzsikában aktív itt, Vajdaságban, az összejön, összeállítunk egy jó kis műsort, mindenki dolgoz ki számokat, és azt utána összepróbázzuk.”


Az előadást Mészáros Gábor és Virág György rendezte. Virág György, színművész, rendező, Örökségünk: „Valahol valami olyan mondanivalót szerettünk volna kihozni Mészáros Gábor barátommal, hogy mi az a mai, használatban lévő a népzenében, ami a divat miatt került előtérbe, és mi, ami a divat miatt éppen nem került előtérbe. Ez nyilván szerintünk a vajdasági tamburamuzsika, és ezt próbáltuk minden, ha úgy tetszik, színházi eszközökkel megmutatni.”

A koncertet hajnalig tartó táncház zárta. A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Vajdasági Nagyzenekar
Örökségünk
Óbecse

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.