Ugrás a tartalomra

Temerinben tartották a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóját

2022.10.17
12:00
2022.10.17
17:14
Forrás
Pannon RTV
A kóruspódiumot a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok keretében szervezték meg. A rendezvényt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és az idén 25 éves jubileumát ünneplő temerini Juventus Énekkar közösen valósította meg.

A vajdasági magyar kórusok tagjaival és a kóruszene kedvelőivel telt meg a temerini Szent Rozália-plébániatemplom vasárnap délután.

Bábinszki Szabolcs, Adorján:
„- A párom a Kapisztrán Ifjúsági Kórussal énekel és őt kísértem el.
- Meg szoktad hallgatni a fellépéseit?
- Természetesen, amikor csak van lehetőségem, mindig elmegyek a fellépésükre.”

A találkozón 13 kórus mutatkozott be több mint 250 taggal, köztük új résztvevőként az óbecsei Szent Antal Kórus.

Simovics Balázs, vezető, Szent Antal Kórus, Óbecse: „Két énekszámmal készültünk, az egyik az Boros Valérnak a Csodákat, kik látni vágytok, ó jöjjetek Szent Antalhoz című ének, mivel Szent Antal az egyházközségünk védőszentje, és kevés helyen hallottuk ezt az éneket, hogy énekelték volna, továbbá a második énekszámunk pedig egy Cziráky Fetter Imrétől a Miatyánk kezdetű ének.”

Az eseményen nemcsak egyházi, hanem világi dalok is felcsendültek. Amatőr és professzionális zenészek együtt alkottak egészet a kórusokban.

Rapos Emma, tag, Európa Kollégium Énekkar: „Én mindig is nagyon szerettem énekelni, mindig is nagyon szerettem kórusokba tartozni, és igazából maguk a művek is amiket előadunk, amiket előveszünk, azok mind nagyon szépek, komolyabb négyszólamú művek, és szórakoztatóak is, tehát olyasmit nem éneklünk ami nem tetszik.”

A Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „Vannak azok a közösségek, elsősorban templomi szolgálatot ellátó kórusokról beszélünk, akik Isten házában jól érzik magukat, közösséget tudnak teremteni, közösséget tudnak alkotni, és mögöttük ott vannak mindig a lelkészek és ott van mögöttük az egyházközség.”

A közös záróének egy archaikus himnusz volt, a Szokolay Sándor szövegére írt Ima a hazáért című szerzemény, amelyet Csernyák Zsuzsanna vezényelt.

Temerin
Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója
Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok
Sutus Áron
Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.