Ugrás a tartalomra

A temerini Tájházban mutatták be Csorba Béla új könyvét

2018.07.18
07:41
2018.07.18
16:58
Forrás
Pannon RTV
A Temerini kenyér című gyűjteménybe azok a tanulmányok és esszék kerültek, amelyeket Alsó-Bácska népéletéről jelentetett meg az elmúlt évtizedekben.

A néprajzkutató a Temerini kenyér című gyűjteményével ismételten bizonyította, hogy a dél-bácskai körzet néphagyományának legkiválóbb ismerője - emelték ki a TAKT által szervezett könyvbemutatón Dévavári Beszédes Valéria és Virág Ibolya. Az Életjel kiadó szerkesztői szerint a szerző kiváló érzékkel gyűjtötte össze azokat a tanulmányokat és esszéket, amelyeket Alsó-Bácska népéletéről jelentetett meg az elmúlt évtizedekben. Csorba Béla ezzel a kötettel is hozzájárult az egyetemes magyar néprajztudomány fejlődéséhez, ugyanis Temerin és társtelepüléseinek nevének nyelvtörténeti elemzése mellett számos érdekes folklórtémát is feldolgoz.

Csorba Béla, néprajzkutató, helytörténész és publicista, Temerin: „Többek között a vallásos néphagyomány köréből és sok minden mást is, beleértve ebbe a népi epikát éppúgy, mint népi imádságok kérdését, vagy olyan kérdéseket, mint a Nyúl helyett megevett macska vándormotívuma, amely végigvonul tulajdonképpen az egész európai irodalmon, de ugyanakkor a magyar folklorisztika is ismeri ezt a témát. Én azt gondolom, hogy akik a vidámságot szeretik, azok is találnak benne olvasnivalót, és hát azok is, akiket inkább szakmai tekintetben érdekel egy-egy téma.”

Csorba Béla
Temerin

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.