Ugrás a tartalomra

Tíz éves az Adai Színtársulat

2019.12.30
13:23
2019.12.30
15:43
Forrás
Pannon RTV
Gálaműsorral, visszaemlékezésekkel és állófogadással ünnepelte 10 éves évfordulóját az Adai Színtársulat.

A helyi fiatalok alkotta társulat egykori és jelenlegi tagjai is színpadra léptek, hiszen nem csak a kivetítőn, hanem a színpadon felelevenített részletekkel is nosztalgiázhatott a közönség. Petőfi Sándor János vitéz című alkotását vitte először színpadra az Adai Színtársulat 2010-ben. A nagyszabású színdarabban közreműködtek a helyi Vadvirág Hagyományápoló Kör néptáncosai és népzenészei is. Az akkori tagok közül ketten is a profi színészi pályát választották, így mély érzelmek kötik az előadáshoz. Verebes Judit, a Zentai Magyar Kamaraszínház tagja is visszatért egykori szerepébe az évforduló alkalmából. Nagyon jó élményként maradt meg, nagyon jó kis csapat jött össze, nagyon jó hangulatú munka volt, aminek aztán meg is lett a foganatja: az amatőr színjátszó fesztiválon díjat kapott az előadás, és ami számomra motiváló volt akkor – mivel akkor döntődött el a fejemben, hogy színész szeretnék lenni – akkor kaptam az első elismerésemet, ez egy színészi különdíj volt ezért a mostoha szerepéért, és ez nekem nagyon kedves.

Az Adai Színtársulat elsődleges feladata a közösségépítés – emelték ki vezetői, Török Ákos és Máriás Endre a gálaműsort követően. Már a kezdetekkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egy olyan ifjúsági központként működjön itt Adán az Adai Színtársulat, amely maga köré tudja gyűjteni azokat az öntevékeny fiatalokat, akik fontosnak tartják azt, hogy a művészetek révén, azon belül is a színház és társművészetei révén mutassák meg magukat a nagyközönségnek.
Az amatőr színtársulat tagjai több éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel dolgoznak együtt, így az olyan elismerések is gyakran kerülnek a gárdához, mint a Vajdasági Amatőr Színjátszók Fesztiváljának különböző díjai.

Adai Színtársulat
évforduló
János vitéz

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.