Ugrás a tartalomra

Tömegesen vonzotta a közönséget a Zentán megtartott operettest

2022.11.22
08:15
2022.11.22
15:42
Forrás
Pannon RTV
A zentai városnapi rendezvény után idén másodszor látogatott a Tisza-menti településre a magyarországi Rátonyi Róbert Színház, amelynek tagjai operettesttel örvendeztették meg a műfaj kedvelőit.

Teljesen megtelt a zentai színház terme, ahol Szabadság, szerelem címmel mutatták be azt a gálakoncertet, amelyet Huszka Jenő műveiből állított színpadra a magyarországi Rátonyi Róbert Színház.

Nagy Sarolta, Zenta: „Rettenetesen tetszett, egy igazán, hihetetlenül színvonalas előadást láthattunk itt, Zentán magyar nyelven. Ez egy nagyon ritka esemény, olyan szempontból, hogy valóban egy olyan műfajú dolgot láthattunk, kaphattunk, amiért csak hálásak lehettünk.”

A táncos és énekes betétekkel tűzdelt előadás egyik kulcsfigurája a Magyar Érdemkereszt tisztikeresztjével kitüntettet színművész, Kiss Zoltán volt. „A magyar hungarikumnak az összetartó képessége, ami a magyar közösségünket összetartja, az nagyon fontos. Huszka volt az első tulajdonképpen, aki ezt bevállalta és nagy szerencse, hogy itt lehetünk, és nagyon szépen köszönjük a meghívást.”

A szervező zentai Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ az idei városnap alkalmával működött először együtt a Rátonyi Róbert Színházzal. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük, amelynek bizonyítéka, hogy újra a településre látogattak a teátrum tagjai.

Hugyik Richárd, igazgató, Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ, Zenta: „Az operett műfaja szórakoztató jellegű, sajátosan így van, hungarikumnak tekinthető. Magyarország, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia az őshazája és rendkívül népszerű a német nyelvterületen, ugyanakkor a kelet-európai térségekben is, különösen nálunk.”

A komoly, magas színvonalú művek mellett a szórakoztató műveket is el kell juttatni a közönséghez, hiszen ezzel tudjuk garantálni a megmaradását - vallotta azt est konferansziéja, Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész.

„Akik megszokták az angol humort és eljönnek egy magyar vígjátékra, akkor többen rájönnek, hogy nagyon lehet röhögni, hiszen ez egy nagyon csodás műfaj, csak egy kicsit el van temetve. Az operett éppúgy.”

A Rátonyi Róbert Színház egyébként az egyetlen olyan magyar színházi társulat, amely egy egykori operett sztár nevét viseli. Rátonyi Róbert ugyanis a múlt század második felének egyik legkedveltebb operettszínésze, táncos-komikusa volt.

Zenta
operettest
Rátonyi Róbert Színház

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű