Ugrás a tartalomra

Tordán tartotta a János Vitéz első bemutatóját a nagybecskereki társulat

2018.02.11
16:54
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A nagybecskereki Madách Amatőr Színház ezzel az előadással kezdte meg munkáját 65 évvel ezelőtt. Most harmadszor viszik színre a darabot.

Tordán tartotta a János Vitéz című daljáték első bemutatóját a nagybecskereki Madách Amatőr Színház. A hivatalos bemutató a jövő hónapban lesz Nagybecskereken.

Venczel Valentin rendezésében és Klemm Dávid zenei munkatárs közreműködésével készült a János Vitéz a nagybecskereki Madách Amatőr Színházban. Immár harmadszor viszik színre, több mint húsz szereplővel. Váci Nándor bátyjával, Zsolttal együtt debütált a színpadon. „Nincs túl sok tapasztalatom a színpadon, ami a színészetet illeti. A népzene az kicsit más, amivel foglalkozom. Izgultam, vártam, de viszont nem tudtam, hogy fogok teljesíteni. A közönség eddig úgy nyilatkozott, hogy jól megcsináltam a feladatomat.”

A tordai közönség nagy tapssal köszönte meg az előadást. Barna Irén: „Színvonalas volt az előadás. Nagyon tetszett. Még elnéztem volna tovább is, de vége lett. A színészeknek is minden elismerésem. Úgyhogy szép volt, jó volt. Hajrá! Csak így tovább.”

Kamrás Annamária 2002 óta állandó tagja a társulatnak. „Ez az egy-két hónap, amit próbáltunk, nagy munka volt, sok mindent fejlesztettünk. Ahogy a karaktereket, úgy az előadást is. És szerintem kifizetődött a munka, mivel egy nagyon jó előadás lett belőle.”

Az eredménnyel a rendező is elégedett. Mint mondta, teljes értékű előadás született, de a munkafolyamatnak még nincs vége. Vencel Valentin, rendező: „A Madách színházas kollégák kiválóan dolgoztak. Tele szeretettel, tele hittel. És ne felejtsük el, hogy a tordai közönség tényleg egy minőségi közönség. Ráadásul a közösségünknek az a része, amelyik ezt az előadást nemcsak elfogyasztotta, hanem tulajdonképpen tevőleges társalkotója volt a mai estének.”

A színdarabot a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat keretében mutatták be. Az előadás előtt megnyitották Hallai Tímea muzslyai származású, Svájcban élő fiatal amatőr festő tárlatát.

János vitéz
előadás
daljáték

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 16:22

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű