Ugrás a tartalomra

Továbbjutott a Fölszállott a páva vajdasági fellépője

2018.11.10
18:14
2024.03.19
08:43
Forrás
MTI
Továbbjutott a Fölszállott a páva elődöntőből az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a zentai Sőregi Anna és Komáromi Kristóf.

A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriát képviselő Pósfa zenekar, a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes jutott tovább a nézők szavazatai alapján. Szabadkártyával Fekete Borbála az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriából, valamint Okányi Mihály a táncos szólisták és táncospárok kategóriából folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

A magyar közmédia újra elindította tehetségkutatóját, a Fölszállott a pávát, az új évad A Döntők Döntője, amelyben ezúttal az elmúlt öt év legjobb népzenészei versenyeznek egymással.

Ebben az évben újdonság, hogy a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben két, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább.

Az elődöntőkből a nézők szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két fellépőnek adhat szabadkártyát, így a tizenkét induló közül hat folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

A döntőt december 21-én rendezik.

Fölszállott a páva
elődöntő
Sőregi Anna
Komáromi József

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.