Ugrás a tartalomra

Új népviseleteket kap a torontálvásárhelyi művelődési központ

2020.10.30
14:05
2020.10.30
17:24
Forrás
Pannon RTV
Új népviseleteket kap a Torontálvásárhelyi Info Központ Magyar Művelődési és Művészeti Központ.

A tagok a koronavírus-járvány idején is a szabályokat betartva igyekeznek aktivitásokat szervezni korlátozott mennyiségben. A Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően a helyi kórus a tájegységre jellemző viseletben léphet fel majd az elkövetkező időszakban.

A temerini Kovács Erzsébet varrónőt kérték meg a helyi néptáncosok, hogy varrja meg a népviseletüket. Ekkor kezdett el foglalkozni a cseppet sem könnyű munkával. Immár ő készíti a verseci és a torontálvásárhelyi táncosok viseletét is.

"Néztük a régi képeket, ott lehet legjobban meglátni, hogy melyik tájegység, milyen viseletet hordott, és itt a debelyacsai asszonyok is régi fényképeket hoztak el és ott válogattuk ki, hogy itt is, úgyszintén hosszú volt a viselet, bokáig érő, itt se nem rövidült a szoknya és a versecieknek a viseletük is hosszú szoknya volt és érdekes, hogy milyen különbségek vannak, ilyen kisebb távolságokon is, hogy mennyire különböztek a viseletszínek és formák."

A Torontálvásárhelyi Info Központ Magyar Művelődési és Művészeti Központ kórusa évente számos rendezvényen lép fel Vajdaság-szerte. Hamarosan a tájegységre jellemző viseletben állnak közönség elé.

Kalánka Judit, titkár: "A ruha egyszínű lesz, de mindenkinek különböző színben, úgy, hogy régen se nem egyszínű ruhába jártak, hanem, hát különböző ruhák voltak, mivel ez nem népviselet, hanem ez népi hagyomány ruha lesz."

Az új népviseletek elkészítését pályázat segítségével valósítják meg. A dél-bánáti magyarok segítségére volt ebben a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke: "A finanszírozója most a viseletkészítésnek és a népművészeti közösségi életnek a fenntartásában az a Csoóri Sándor Alap, tehát az Emberi Erőforrások Misztériumának Csóri Sándor Alapja, tehát ezek magyarországi, anyaországi keretek, amely az egész Kárpát-medencére és a diaszpóra magyarságára is egységesen kiterjednek, szerencsére, mind a verseciek, mind a torontálvásárhelyiek nagyon jó pályázatokat adtak be."

Sutus Áron örömét fejezte ki továbbá, hogy a helyi művelődési élet a támogatásnak köszönhetően jelentősen fejlődhet.

Torontálvásárhely
népviselet
támogatás
kultúra

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.