Ugrás a tartalomra

Úriemberek hete az óbecsei Népkönyvtárban

2020.09.10
11:30
2020.09.10
20:50
Forrás
Pannon RTV
Az idén harmadik alkalommal szervezték meg az óbecsei Népkönyvtárban az Úriemberek hete elnevezésű rendezvényt.

A programokkal a férfiak figyelmét szeretnék felhívni az olvasás szépségére, ugyanis világszerte jóval kevesebb férfi vesz a kezébe könyvet, mint nő.

Ki vagy mi bírja rá a férfit az olvasásra? Teszi fel a kérdést Rókus Zoltán kisfilmje. Az óbecsei színész szerint erre leginkább egy nő veheti rá a fiatal férfiakat: a szerelme vagy az édesanyja.

Rókus Zoltán, színész, Óbecse: „Ha egy anya azt mondja: ne haragudj, a következő hónapban a zsebpénzedet megkapod, és minden hétvégén kijárhatsz a városba, de a szemétlevivésen kívül el kellene olvasni mondjuk a Kárókatonákat, mert kikérdeztelek, és nem tudsz róla semmit, hiába olvastad. Ilyen ráhatásokkal lehetne esetleg a fiút már középiskolásként rávenni.”

A Hogyan olvas a férfi? című kisfilmet tegnap este vetítették le az óbecsei Népkönyvtárban az Úriemberek hete elnevezésű rendezvény keretében, ami a férfiak olvasási szokásain szeretne változtatni. Míg tavaly 11.300 fiú, illetve férfi tagosodott be a könyvtárba, addig a lányok és nők száma elérte a 17 ezret.

Lovas Đijanta, igazgató, Népkönyvtár, Óbecse: „Sok tudós, kutató ezt a különbséget a pszichofizikai különbségekkel, a hagyományokkal és a neveléssel magyarázzák, de azt is kiemelik, hogy a kisfiúkat és a kislányokat másképp nevelik a könyvekhez és az olvasáshoz való viszonyt illetően is.”

A rendezvény ideje alatt, azaz péntekig a férfiak mindössze 200 dinárért válthatnak éves tagságot az óbecsei Népkönyvtárban.

Óbecse
Népkönyvtár
olvasás
férfiak

Most

19:29, Frissítve: 20:24

Rekordturizmus

Az a 2 millió 100 ezer turista, aki az elmúlt évben Szerbiába látogatott egy érdekes és elsősorban biztonságos országba érkezett - mondta Belgrádban Aleksandar Vučić.
19:01, Frissítve: 20:04

Dragan Đilas Szabadkán ünnepelt

Elégedett a Szerbia az erőszak ellen tömörülés december 17-i választási eredményeivel Dragan Đilas. A Szabadság és Igazságosság Pártja elnöke a szabadkai városi szervezet harmadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.
18:11, Frissítve: 20:07

Aranytollakkal ékeskedhetnek

Aranytoll kitüntetéssel díjaztak újságírókat a Vajdasági Televízió új épületében. A 2021-es és '22-es év legjobbjai vehették át a plaketteket.

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.