Ugrás a tartalomra

Utazó irodalom a Petőfi Irodalmi Karavánnal

2023.03.21
08:19
2023.03.21
16:22
Forrás
Pannon RTV
A Petőfi Irodalmi Karaván Vajdaságba is megérkezett, Újvidék után tegnap este Óbecsén vendégeskedett.

A Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett népszerű sorozat Magyarország határain túl, kiemelten a Kárpát-medencében „utaztatja” az irodalmat immár ötödik alkalommal. 

Saját versét olvasta fel Wirth Imre költő tegnap este az óbecsei Népkönyvtárban. Ő volt az egyik vendége annak az irodalmi Szalon-estnek, amelyen Kemény István József Attila-díjas költő, író, Száraz Miklós György József Attila-díjas és Térey-ösztöndíjas író, valamint Barabás Lőrinc dzsessztrombitás, zeneszerző is részt vett. Wirth Imre délelőtt az óbecsei gimnazistáknak tartott rendhagyó irodalomórát.  

Wirth Imre költő, író, muzeológus, Budapest: „Egyrészt ismerni kell azt a nyelvet, amit beszélnek, másrészt azt a technikai civilizációt, amiben élnek. Akár a 19. század, akár korábbi vagy 20. századi irodalmat meg kell próbálni beleilleszteni ezek közé a keretek közé, ami megszólítja őket, illetve fel kell hívni arra a figyelmet, hogy hogyan mozdíthatja ki az ő pozíciójukat, gondolkodásukat egy korábbi szöveg vagy egy irodalmi szöveg abból, amiről azt gondolják, hogy az a végtelenségig így van, és csak az világ, amiben élnek.”

A népszerű sorozatot a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezte meg immár ötödik alkalommal, és az irodalmi különítmény első alkalommal látogatott el Vajdaságba is. Az események szervezője és házigazdája Juhász Anna irodalmár.

Juhász Anna, programigazgató, Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest: „Azt gondolom, hogy mindig kell egy klasszikus szerző, akivel az ember valahogy a viszonyítását bemutatja. Ilyen volt 2021-ben Pilinszky János, 2022-ben Nemes Nagy Ágnes és ilyen 2023-ban Petőfi Sándor. Mindig találok több évfordulós szerzőt, akit érdemes kiemelni, vagy akit akár egy éven keresztül tudunk közel vinni a közönséghez. De ez önmagában kevés lenne. Mindig az a célunk, hogy egy kortárs érzéssel, a mi kortárs világunkkal összekapcsoljuk, megnézzük például azt, hogy például ez a 26 évet élt fiú mit üzen nekünk ide?”

A Petőfi Irodalmi Karaván ma Zentán, holnap pedig Szabadkán folytatódik.

Petőfi Irodalmi Karaván
Óbecse

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.