Ugrás a tartalomra

Utókornak címezve - 150 éves a Népkör MMK

2021.08.27
13:10
2021.08.27
17:27
Forrás
Pannon RTV
Gálaműsorral és tűzijátékkal ért véget Szabadkán a huszadik jubiláris Interetno fesztivál és egyben kezdetét vette a Népkör Magyar Művelődési központ 150-dik évada.

A fesztiválra Vajdaság több településéről, illetve Magyarországról is érkeztek fellépők.

Huszadszor is elégedetten zárták a szervezők a fesztivál öt napját. Az idén elsősorban a régió néptánckultúrájának gazdagságát mutatták be az Interetnón. A fesztiválra látogatókat kirakodóvásár, gasztronómiai különlegességek és borutca, valamint számos kísérőprogram várta.

Bodrogi Béla, főtitkár, Népkör MMK: „A táncpanorámákon kívül fantasztikus koncerteket sikerült elhoznunk, közismert világzenei előadókkal, akik európai vagy világszinten teljesítettek ezen a színpadon.”

A fesztivál zárónapján Csík János új felállásban mutatkozott be, a Mezzo együttessel zenélt: „Az a fontos, hogy még vannak saját zenei gondolataim, amit ezek a fiúk jó kedvvel és jó szívvel megcsinálnak, még a közönségnek meg kell, hogy ismerjék és majd eldöntik, hogy szeretik-e.”

Az utókornak címezve - 150 éves a Népkör MMK elnevezésű gálaműsort külön erre az alkalomra írták és rendezték.

Mezei Zoltán, ötletgazda: „Az a gondolat vezérelt bennünket, hogy csináljunk egy visszatekintést. A százötven év, ez egy nagyon széles spektrum, hosszú időtartam, nagyon kerek szám, és fontosnak tartottuk, hogy bemutassuk, honnan indult ez a történet, honnan indult a Népkör.”

Az előadás dramaturgja Brestyánszki Boros Rozi, rendezője pedig Hajdú Tamás volt. Az idei fesztivál ugyan véget ért, de Népkör Magyar Művelődési Központnak a jövőre vonatkozóan számos terve van.

Népkör
Népkör Magyar Művelődési Központ
Népkör MMK
Népkör Művelődési Központ
Interetno fesztivál

Most

14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.