Ugrás a tartalomra

Vajdaság, én így szeretlek

2019.07.03
12:05
2019.07.03
15:38
Forrás
Pannon RTV
Bemutatták Fehér Márta Vajdaság, én így szeretlek című interjúkötetét Szabadkán. A könyv a Hét Nap Lapkiadó Kft. különkiadványa.

A kötet olyan emberi sorsokba enged betekintést, amelyeken keresztül az olvasó bebarangolhatja Vajdaságot, és megismerkedhet az itt élők kulturális és történelmi sokszínűségével.

A 16 interjú különböző nemzeti közösséghez tartozó emberek életútját jeleníti meg. Olvasás közben egy történelmi időutazásban vehetünk részt - hangzott el a bemutatón.

Fehér Márta, szerző: „Imádtam Gondi Martinával beszélgetni, a görög interjúalanyt nagyon szerettem, Mihal Ramačnak nagyon örültem, a monostorszegi méhésznek, ugyanúgy mint a fehértemplomi román tanárnak. Szerettem ezekkel az emberekkel beszélgetni.”

A fotók és a szövegek egyformán fontos szerepet töltenek be a könyvben.
Kartali Róbert, fotós: „Nem csak azt néztem, hogy az interjúalanyokról jó portrékat készítsek, hanem azt is, hogy az általuk kedvelt helyeket, illetve szülőfalujukat, településüket úgy mutassuk be a könyvben, ahogy mások még ezt nem tették meg.”

A kiadvány már formájában is eltér a megszokott interjúkötetektől.
Lackó Lénárd, grafikai szerkesztő: „Az illusztráció legalább annyira hangsúlyos, illetve az egyéb vendégszövegek legalább olyan hangsúlyosak, mint maguk az interjúk. Ebből a szempontból formabontó a kötet.”

A szerbiai Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium pályázatának köszönhetően jöhetett létre a könyv.
László Edit, igazgató, Hét Nap Lapkiadó Kft.: „Egy kiváló csapatmunka eredményeként kezünkben tarthatjuk ezt a könyvet, ami azt hiszem, hogy azért egyedülálló, mert nemcsak a magyar kisebbséget képviseli, illetve mutatja be, hanem azt a színes palettát, illetve azt a harmóniát, ami tulajdonképpen Vajdaságot jellemzi.”

A beszélgetés moderátora Agárdi Gábor, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője volt.

A kötet a 024/555-856-os telefonszámon rendelhető meg vagy megvásárolható a Hét Nap szerkesztőségében Szabadkán, az Ago Mamužić utca 11-es szám alatt. A könyv ára 450 dinár.

Fehér Márta
Hét Nap

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.