Ugrás a tartalomra

Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja

2019.10.11
11:19
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
Az idén tizennegyedik alkalommal szervezte meg a Cinema Filmműhely a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmából a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválját.

A tegnap és ma zajló eseményen a nézők hat filmalkotást láthatnak hat vajdasági városban, köztük Magyarkanizsán is.

Bicskei Zoltán Láttam című kisjátékfilmjét, Lavro Ferenc A brigád - A vajdasági Petőfi-brigád története című dokumentumfilmjét, valamint Szloboda Szonya Tudod milyen? című kisjátékfilmjét nézhették meg a nézők csütörtökön Magyarkanizsán. A második napon a Nyári Ákos rendezte Szakítás című rövidfilmet, Lavro Ferenc A megtartó atya című portréfilmjét, valamint az ifj. Apczi Jenő által rendezett Tiszavirág ismeretterjesztő filmet mutatják be. „Az eddigiekben elkészült munkáim egy-egy évben levő tiszavirágzások voltak. Most egy összefoglaló ismeretterjesztő kis filmben mutattam be őket. Valójában a gyerekeknek, az iskolásoknak készült, és szeretném ezt majd eljuttatni minden iskolába, itt Magyarkanizsán, de persze bárhova máshova is, ahol még érdekeltség lesz erre a filmre” - mesélte az alkotásáról a magyarkanizsai rendező.

Csak az ehhez hasonló fesztiválok adnak lehetőséget arra, hogy a vajdasági magyar filmesek a mozivásznon is bemutassák filmjeiket - mondta Iván Attila, a Cinema Filmműhely elnöke: „14 évvel ezelőtt Siflis Zoltán megálmodta, hogy a vajdasági magyar filmeseknek kell egy saját ünnepnap. Ezt október 13-ra jelölték meg és azóta minden évben ezen a napon mutatjuk be a legújabb filmeket, amik az előző vagy a folyó évben születtek.”

Magyarkanizsán kívül Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Zomborban, valamint Topolyán mutatják be a hat filmet.

Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválja
vajdasági magyar mozgókép napja
film

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.