Ugrás a tartalomra

Vajdasági magyar színházi együttműködés

2021.04.07
13:09
2021.04.07
16:00
Forrás
Pannon RTV
Vajdasági összetartozás projekttel csatlakoznak a vajdasági hivatásos színházak idén a Nemzeti Összetartozás programsorozathoz.

Az elsődleges tervek szerint  a Nemzeti Összetartozás programsorozatban a határon túli és anyaországi magyar színházak vendégszerepeltek volna egymásnál, azonban a koronavírus-járvány átírta a terveket. A nemzeti emléknapra Vajdaságban módosult programmal kerül sor. A vajdasági színházak egymásnál vendégszerepelnek. A projekt Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

A cél egy folyamatos kommunikáció kialakítása a társulatok között, amelynek remélhetőleg a jövőben is lesz folytatása - mondta Urbán András a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

„Ez egy egyéves projekt, amelynek tulajdonképpen nincs előrelátott folytatása, de nagyon jó lenne ezt fejleszteni. A cél az egymás közötti kommunikáció, tehát szó szerint az összetartozás és összetartás fejlesztése a célja a projektnek. Az, hogy a színházak bejárva a többi színházat, tehát azt a területet, ahol létezik magyar hivatásos színház, úgy a közönséggel, mint a színház emberi és technikai infrastruktúrájával kommunikáljanak, megismerjék azt, és tapasztalatokat szerezzenek.”

Urbán András

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.