Ugrás a tartalomra

Vakon is alkotnak a Gion Nándor Élménytáborban

2019.07.25
16:37
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Filmeket készítenek, valamint vakon is alkotnak a héten zajló Gion Nándor Középiskolások Művészeti- és Élménytábor résztvevői Újvidéken. Idén 13 fiatal érkezett Vajdaság különböző településeiről.

A tábornak az újvidéki Apáczai Leánykollégium ad otthont.

Az idei tábor foglalkozásai a keresés motívumai köré épülnek. A résztvevők a műhelymunkákon keresztül sokat tanulhatnak a bizalomról, az empátiáról, illetve arról, hogyan végezzék koncentráltabban a feladataikat.

A topolyai Győri Lászlónak tetszik ez a tanulás: „Tetszenek a feladatok, amik nagyon arra fordítanak hangsúlyt, hogy fejlesszük magunkat.”

A zentagunarasi Cserevics Skolasztika számára az volt a legnagyobb élmény, amikor bekötött szemmel végezték a feladatot: „A legérdekesebb az volt, amikor délelőtt és délután is be volt kötve a szemünk és sötétben kellett mindent csinálnunk, mert nem láttunk. Párokban játszottunk, meg kellett keresni a párunkat teljesen vakon.”

A palicsi Juhász Nikoletta pedig a csapatmunkát élvezte. „Én igazából csak most jöttem rá, hogy csapatban sokkal könnyebb dolgozni, mint egyedül. Egyébként nem szerettem csapatban dolgozni, de itt rájöttem, hogy sokkal könnyebb, viccesebb, nagyobb élmény.”

Olyan feladat is volt, amikor egy adott regény vagy elbeszélés hősének a portfólióját kellett elkészíteniük kartondobozba, máskor pedig bekötött szemmel kellett alkotniuk. Molnár Róbert, színész: „ Ez volt az a bizonyos láthatatlan nap, amikor szinte egész nap kötött szemmel közlekedtek, úgy készítettek szobrokat, úgy játszottunk. Egymást keresték, önmagukat keresték, a téma is a keresés.”

A táborlakók a filmkészítés rejtelmeivel is megismerkedhettek. Csabai Ferenc, foglalkozásvezető, Szeged, Magyarország: „Annak ellenére, hogy nagyon rövid filmet csinálnak, 1-2 perceset, ráadásul mobiltelefonnal, ami most nagyon divatos, mégis végig kell járniuk a filmkészítés stációit. Tehát ötlet, forgatókönyv, össze kell állítaniuk egy stábot, kijelölni rendezőt, operatőrt, vágót, aztán pedig megvalósítani a filmet és a végén bemutatni, illetve megbeszélni mennyire sikerült jól.”

A tábor egyik fő célja, hogy ötletes tevékenységekkel népszerűsítsék az olvasást a fiatalok körében. Kovács Smit Edit, főszervező: „13 résztvevőnk van és idén először történt meg az, hogy mind a 13 a Gion Nándor olvasási verseny résztvevői közül került ki, így aztán valóban jutalom táborrá vált az idei táborunk.”

A műhelymunkák mellett szórakozási és kulturális programok is színesítik a tábort, így a résztvevőknek alkalmuk van megtekinteni a péterváradi várat, valamint a Császár-tavat is.

Gion Nándor
élménytábor
Középiskolások Művészeti- és Élménytábor
Apáczai Leánykollégium
Újvidék

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.