Ugrás a tartalomra

Van a Batyuban minden jó!

2022.07.22
11:25
2022.07.22
17:43
Forrás
Pannon RTV
Nagyban zajlik Zentagunarason a 28. Batyu-tábor, ahol öt csoportban folyik a munka. A legkisebbek moldvai táncokat, míg a felsősök felcsíkit és pálpatakit, a középiskolások és a felnőttek pedig két csoportra felbontva szászcsávási táncokat tanulnak.

Óriási a hőség Vajdaság-szerte, így van ez a Zentagunarason, a Batyu-tánctáborban is. A fiatalokat minden nap a helyi tűzoltóság hűsíti.

A helyi általános iskola udvarában megannyi sátor bújik meg a többéves fenyők alatt. A 28. Batyu-táborb idén nagyon tömeges, egy-egy csoportban több mint 80 táncos is gyakorol.

A kezdő, de a haladó táncosok részére is hasznos a Batyu-tánctábor, mondják azok, akik már több éve visszajárnak ide. A tapasztalatlanok hamar és könnyen felzárkózhatnak, a több éve táncolók pedig akár stílusban, egy-egy új lépéssel gazdagíthatják ismereteiket az intenzív kurzuson.

Lovas Eszter, Debrecen: „Itt elég intenzív, olyan szempontból, hogy napi hat órát táncolnak, hármat-hármat. Persze nem mindig annyira fárasztóak ezek a próbák, és egészen sokra lehet haladni egy-egy táncanyagban, főleg hogyha olyan jó tanárok vannak, mint, akik most is vannak, és tavaly is voltak.”

Kisimre Szerda Anna, a tábor egyik szervezője elmondta a táncok mellett tamburázni is tanulhatnak az érdeklődők, sőt a szabadidőben különböző kézműves foglalkozásokon is részt vehet a 320 résztvevő, akik nemcsak Vajdaságból érkeztek, hanem Magyarországról és Erdélyből is.

„A táborban főleg néptáncoktatás folyik. Öt különböző csoportban tanulják a fiatalok, a gyerekek a táncokat. A legkisebbek 5-6 évesek és alsósok, a moldvai táncokat tanulják. Az ötödikesek, hatodikosok felcsíki táncokat tanulnak. A hetedik nyolcadik osztály pálpataki táncokat, és a középiskolások, az ifjúság, a felnőttek szászcsávási táncokat tanulnak, két csoportban. Ők mindig a legtömegesebbek a Batyu-táborban. Most is egy-egy csoportban több mint 80-an vannak.”

Szatmári Adrián, topolyai polgármester is kilátogatott a nyári táborba. Elmondta: a topolyai önkormányzat támogatja a Batyu-tábort.

„Ez a nyári tábor, amit szerveznek, lehetőséget nyújt, hogy a fiatalok megismerkedjenek a magyar népzenével, a magyar néptánccal. Az önkormányzat teljes mértékben támogatja ennek a tábornak a szervezését. Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy megismerjük a gyökereinket, mert így tudjuk építeni magunkat, így tudjuk építeni a közösségünket, és így tudunk építeni egy biztos jövőt.”

Szombat este hat órakor gálaesttel zárul majd a Batyu-tábor, és kiállítás is lesz a táborban készült nemez- és fából faragott tárgyakból, festett bútor darabokból és gyöngyből készült ékszerekből.

Batyu-tábor
Zentagunaras
Kisimre Szerda Anna
tambura

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.