Ugrás a tartalomra

„Van a léleknek hazája”

2021.10.18
14:23
2021.10.18
18:13
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap tartották Óbecsén a Vajdasági Magyar Kórusok XXI. találkozóját. A kóruspódiumon 11 énekkar mutatkozott be a belvárosi templomban.

Az esemény a Himnusz közös éneklésével kezdődött, az együtt előadott záróének pedig a Boldogasszony anyánk volt.

Az Óbecsei Schola Cantorum kórus fellépésével kezdődött az óbecsei Szűz Mária Mennybevétele templomban a Vajdasági Magyar Kórusok XXI. találkozója. Az idén a 25 éves jubileumát ünneplő óbecsei énekkar társszervezője és házigazdája is volt a rendezvénynek.

Stefaniga Ottília, kórusvezető, Óbecsei Schola Cantorum: „Engem mindig örömmel tölt el az, amikor nemes szándékból összejönnek az emberek. Ma kb. 200-an itt azért fogunk énekelni, hogy együtt lehessünk, hogy érezzük egymást, hogy egymás szemébe tudjunk nézni, hogy kifejezzük egymásnak örömünket, esetleg bánatunkat az ének hangján.”

Az egy év kihagyás után megszervezett kóruspódiumon 11 vajdasági énekegyüttes mutatkozott be. Az Európa Kollégiumé volt az egyik legfiatalabb formáció, mindössze két évvel ezelőtt alakultak meg.

Détári Apollónia, kórusvezető, Európa Kollégium Énekkara, Újvidék: „Akkor épp a karácsonyi koncertünkre készültünk, és nagyon motiváló volt, hogy ismert karácsonyi dallamokkal készültünk, az alkalommal kb. 20 fő volt, és lassan összekovácsolódott a csapatunk.”

A rendezvényt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Van a léleknek hazája, amelyre mint elveszett szülőföldjére, egy-egy ilyen megszentelt alkalomkor visszatérhet. Érjünk tehát mielőbb haza, mert érkezésünkkor fölszárad a harmat, mielőtt dérré fagyna, a vacogó félelem, a sorvasztó civakodás, az ágrólszakadt levelek siráma pedig az együttlét és a közös öröm harmóniájában teljesedik ki.”

A kóruspódiumra – egy év kihagyás után – a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok keretében került sor.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „Elsősorban a lélekre hat ez a találkozó, a léleknek egy felüdülés, gyógyító erővel is bír, ha mondhatjuk ezt most a mai korban, és olyan csodálatos személyek vezetik ezeket a kórusokat, akik közül nagyon sokan akár 25 éve teszik ezt, többek között Stefaniga Ottília itt Óbecsén.”

A közös záróének gyönyörű nemzeti énekünk, a Boldogasszony anyánk volt, amit a kórusok az egész templomot betöltve, a helyükről énekeltek el.

Hajnal Jenő
Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója
Óbecse

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.