Ugrás a tartalomra

Várady Tiboré lett a Vándorkulacs

2019.09.07
10:48
2019.09.07
17:44
Forrás
Pannon RTV
A díjat a 67. Kanizsai Írótábor pénteki napján adták át a szerzőnek. A nap díszvendége pedig Hász Róbert volt, akinek munkásságát is megismerhették a tábor résztvevői.

Az írótábor pénteki napján bemutatták Várady Tibor akadémikus Mi történt Écskán? című könyvét. A kötet a Délvidék legnagyobb perét mutatja be, szerelmi szállal fűszerezve. A bemutató végén a szervezőbizottság elnöke, Bordás Győző átadta Várady Tibornak a legaktívabb tagnak járó hagyományos Vándorkulacsot.

Várady Tibor, akadémikus: „Én az idén jelentettem meg Amerikában egy jogász könyvet és úgy döntöttem, hogy ez az utolsó jogász könyv, amit írok. Nagyon szeretnék és nagyon remélem, hogy sikerül továbbra is alkotnom, de most már a szépirodalom felé fordulok, ami a jogász karrierem alatt zömmel egy halasztás volt és most valósággá válik.”

A 67. Írótábor díszvendége a doroszlói születésű, ma már Szegeden élő József Attila-díjas Hász Róbert volt: „Az ember előbb-utóbb szembesül a saját származásával. Lehet, hogy fiatalon úgy hisszük, hogy mindenhova tartozunk, ez működik is egy ideig, de ahogy az ember felett múlnak az évek rájön, hogy mindazt, amit magából kibányászik, mint író, azt valahonnan a gyerekkorából hozta.”

Hász Róbert elárulta stábunknak, hogy már készülőben van Fábián Marcell pandúrdetektív történetének folytatása.

Várady Tibor
Írótábor
Magyarkanizsa

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.