Ugrás a tartalomra

Vastaps Tiszaszentmiklóson

2019.10.18
09:58
2019.10.18
19:30
Forrás
Pannon RTV
Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész koncertjén színültig megtelt a tiszaszentmiklósi Szent József Római Katolikus-templom.

A 100 Templomi Jótékonysági Koncert keretében tíz nap alatt húsz vajdasági településre látogat el a művész. A tiszaszentmiklósi Szent József Római Katolikus-templomban vastapssal fogadták Mága Zoltánt, aki több mint egy órás koncerttel kápráztatta el a helyieket.

Visi Piroskát lenyűgözte a zene: „Az előadás gyönyörű volt és a koncert is. Többször láttuk a tévében is, de ez fenséges volt élőben. Nagyon szép volt.”

A jótékonysági koncertsorozat még 2018-ban Marosvásárhelyről indult útnak. A vajdasági turné alatt összegyűlt adományokkal a CMH Alapítványt fogja támogatni Mága Zoltán: „A templomok kapuja mindenki számára nyitva van. Éppen ezért nagyon örülök annak, hogy immáron második alkalommal indítottam útjára a 100 Templomi Jótékonysági Koncertsorozatot, elsősorban azért, hogy segítsünk a rászoruló embertársainkon. A magyar emberek és a kormány támogatásával eddig több száz millió forint értékben sikerült támogatni a bajba jutott embertársainkat hazánkban és határon túl egyaránt.

Az elkövetkező napokban Mága Zoltán és a Budapest Gypsy Band további 14 település templomába lép majd fel Vajdaságban.

Mága
koncert
Tiszaszentmiklós

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.