Ugrás a tartalomra

Véget ért a Juhász Népzenei Tábor

2022.07.17
08:51
2022.07.17
16:04
Forrás
Pannon RTV
A mintegy 60 résztvevő egy gálaműsor keretén belül mutatta be az ötnapos tábor ideje alatt tanultakat.

Széki népzenével vette kezdetét a gála Tóthfaluban, ezt követően korosztály és hangszertípusok szerint léptek színpadra a gyerekek. A táborban a tanulás mellett a barátkozásra is lehetőség nyílik.

Szalai Máté, résztvevő, Horgos: „Rengeteg új dolgot lehet tanulni, illetve másik hangszereket is ki lehet próbálni, például én nagybőgőzök, és most kipróbáltam a tamburán magamat életemben először, illetve rengeteg új embert megismerhetek itt, végre.”

Harmat Csongor, résztvevő, Magyarkanizsa: „Azért jöttem vissza, mert szeretem a Juhász zenekart és ismerem is őket, szeretem őket hallgatni, becsülöm őket, és egy eszméletlen jó társaság, főleg azok, akik eljönnek ide a táborba, és ez az, ami visszavonz mindig, meg hogy nagyon tetszenek az oktatások.”

A táborlakókkal 7 oktató foglalkozott, több csoportban és helyszínen zajlott az oktatás: a Kaszap István Kollégiumban és a Munkás Szent József plébánia területén is. Naponta 8 órát zenéltek a fiatalok. A közös pont a széki népzene volt, ugyanis 50 éves a Táncházmozgalom, a szervezők erre alapozták a foglalkozásokat.

Juhász Gábor, szervező, Juhász Népzenei Tábor: „A gyerekek nagyon élvezték ezeket a dallamokat, nagyon jó kis négyeseket, nagyon jó kis csárdásokat, ritka és sűrű tempójú dallamokat tudtak elsajátítani, mindenki a saját tudásához mérten, tehát a kisebbeknek egy kicsit kevesebbet adtunk fel, a nagyobbakat viszont igazán nagy kihívás elé állítottuk.”

A szervezők egyúttal bejelentették, jövőre is megszervezik a közkedvelt népzenei tábort.

Juhász Népzenei Tábor
Tóthfalu
véget ért
Juhász Gábor

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű