Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Gál Hermina

Vers- és prózamondók megmérettetése

2019-12-01
16:49
2019-12-01
17:37
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap délelőtt tartották a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó döntőjét a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban.

A szervezők célja, hogy a versmondóknak lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra, a szakmai fejlődésre, tapasztalatcserére. A Dudás Kálmán plakettet a bácsfeketehegyi Vajda Noa Pálma érdemelte ki, míg a Dudás Kálmán-díjat idén Bagi Natália nyerte.

Lakcfi János Őszinte megbánás című prózáját adta elő az óbecsei Horváth Kinga a találkozón. A verset felkészítő tanára ajánlotta számára. „Általában tudja, hogy én milyen verseket szeretek, úgyhogy pontosan tudja milyen vers kell nekem. Ajánl néhány verset és én abból választok.” - magyarázta Kinga.

Kautzky-Dallos Máté Züfec című szövegkönyvének egy részletét tolmácsolta az óbecsei Bagi Natália: „Egyrészt azért, mert én is készülök színművészeti akadémiára. Most már a felvételire is elkezdtem komolyan készülni és közel érzem magamhoz ezt a szöveget épp ezért is.”

Az öttagú zsűri több szempontot vett figyelembe a szavalók minősítése folyamán. Egyebek között azt, hogyan sikerült a szavalónak a vers értelmét átadnia, annak hangulatát tolmácsolnia, de a művészi megjelenítést, a szép magyar beszédet és a versválasztást is pontozták. Kiss László, elnök, Magyar Versmondók Egyesülete, Magyarország: „Volt most olyan versmondó, ahol letettem a tollat, nem jegyzeteltem, csak figyeltem és hallgattam, és hatott. Több ilyen volt természetesen, de azt gondolom, hogy az ember átadja a költészetnek magát, a versmondónak, megpróbál azonosulni vele, megpróbál versben gondolkodni és akkor a végén dönt.”

A Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozóra idén csaknem hatvan versmondó érkezett és vett részt a megmérettetésben.         

Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó
Bácsfeketehegy

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű