Ugrás a tartalomra

Verses-zenés műsor a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben

2020.11.08
18:53
2020.11.08
19:21
Forrás
Pannon RTV
Az előadás egy kis történelmi visszatekintés volt azokból a műsorokból, amelyeket korábban már nagyon szeretett a közönség.

Vissza(előre)tekintés címmel tartottak verses-zenés estet ma a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben. A műsorban fellépett Jónás Gabriella, Molnár Zoltán, Miklenovics Aranka, Torok Orsolya, Szabó Róbert, és a Veronika népdalkör. Három évvel ezelőtt alakult meg az egyesületen belül az Argaró csoport. Elsősorban irodalmi műsorokat szerveznek és játszanak.

Az első két esztendőben bejárták Vajdasági falvait műsoraikkal, idén azonban közbeszólt a járványhelyzet - mondta Jónás Gabriella, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület művészeti vezetője. „Viszont miután támogatást kaptunk a tartományi oktatási és művelődési titkárságtól, így úgy éreztük, hogy kötelességünk legalább egy előadással közönség elé állni, és úgy tűnik, hogy ezekben a napokban ez még megoldható. Semmiképpen nem szerettük volna ezt a jövő évre halasztani. A műsorban a régi, eddig bemutatott előadásainkból készítettünk egy egyveleget. Azokból a számokból, amelyek vagy nagyon sikeresek voltak, vagy azért, mert a mi szívünkhöz nagyon közel állnak.”

Lányi Ernő Ernő Iparos Művelődési Egyesület
zene
vers

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.