Ugrás a tartalomra

XIII. Szabad Övezet Filmfesztivál Magyarkanizsán

2019.05.30
21:25
2019.05.31
16:36
Forrás
Pannon RTV
A Szabad Övezet Filmfesztivált minden év novemberében tartják három szerbiai városban, Belgrádban, Újvidéken és Nišben.

Ezt követően a következő év tavaszán a fesztivál filmjeit felajánlják kisebb-nagyobb városoknak, így jutott el négy film Magyarkanizsára is. A filmeket eredeti hanggal, szerb felirattal tekinthetik meg az érdeklődők. Csütörtökön a Nyár és a Tranzit című európai filmek kerültek bemutatásra, pénteken pedig az Old Boys angol vígjátékot, valamint A kapitány című játékfilmet tekinthetik meg az érdeklődők a helyi Cnesa Oktatáti és Művelődési Intézményben. A belépés minden filmre díjtalan.

Nadrljanski Tornai Erika, igazgató, Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, Magyarkanizsa: „Az amerikai, nyugati filmek általában mindig sok nézőt vonzanak és közkedveltek. Ezzel a filmfesztivállal a Cnesa célja éppen az, hogy bemutassuk az európai filmeket, megmutassuk az európai rendezők, európai alkotók milyen irányban gondolkodnak, milyen kérdésekkel foglalkoznak, hiszen mindegyik film valahogy kicsit rólunk is szól.”

Magyarkanizsa
Szabad Övezet Filmfesztivál

Most

14:02, Frissítve: 16:34

Jogászkonferencia Palicson

Határtalan kisebbségi jogvédelem címmel tartanak jogász konferenciát Palicson. Az eseményt a Vajdasági Magyar Jogász Egylet a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézettel karöltve szervezte meg.

Népszerű