Ugrás a tartalomra

XVI. Záporka

2021.10.23
16:25
2021.11.02
09:53
Forrás
Pannon RTV
Megtartották a Záporka Vers- és Prózamondó Találkozót Bácsfeketehegyen a különleges igényű, értelmileg vagy tanulásban akadályozott fiataloknak.

Cirok Szabó István Gyurma című versét adta elő a szabadkai Tacsi Márió.

Tacsi Márió, másodikos, Dr. Svetomir Bojanin Általános és Középiskola, Szabadka: „Elképzeltem, hogy én vagyok a tanár bácsi és a gyerekeknek mesélem a verset, és akkor ez így érdekes volt.”

T. Kiss Tamás: Otthonmaradós című versét mondta a harmadikos Nenad Novaković. Először vett részt szavalóversenyen.

Nenad Novaković, harmadikos, Dr. Svetomir Bojanin Általános és Középiskola, Szabadka: „Azért tetszett, mert nagyon vicces vers, és tanulás közben nagyon sokat nevettem, és egyszerűen a vers nagyon megtetszett.”

Szabadkáról, Zentáról, Magyarkanizsáról, Szenttamásról és Bácsfeketehegyről mintegy 30 fiatal érkezett a találkozóra. Három korcsoportban versenyeztek. Emellett kellemes közös szombatot tölthettek el, barátkozással, közös játékokkal.

Faragó Pap Boglárka, szakmunkatárs, Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület, Bácsfeketehegy: „Nagyon fontos dolog, mert itt barátokat találnak, verseket hallanak, újakat is, lehet, hogy valamelyik vers megtetszik a másiknak is, és majd jövőre ő is azt akarja szavalni. Szókincset gyarapít, beszédfejlesztés is, és a közönséggel való kapcsolatteremtés sokat tesz nekik.”

Tizenhat évvel ezelőtt született meg Barta Júlia, nyugalmazott óvónő fejében az a gondolat, hogy megszervezze a rendezvényt.

Barta Júlia, elnökségi tag, Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, Bácsfeketehegy: „Minden évben itt születik meg a csoda, hogy akkora átéléssel, és ami normál tagozatokban ritkán fordul elő, hogy itt szívből örülnek a társuk sikerének, és ez példaértékű. Tanulni lehet tőlük, ezt határozottan állítom. Ezért öröm nekem minden évben ez a rendezvény. Tiszteletem a fölkészítő tanárok előtt, akik időt, hihetetlen energiát fektetnek ebbe, és olyan gyönyörű verseket választanak kortárs irodalomból is.”

Dudás Zita, valamint Sutus Ágota logopédus és gyógypedagógus segítették a zsűrizésben Barta Júlia munkáját. A zsűri a versenyzőknél figyelembe vette a versválasztást, a vers elsajátításának mértékét, továbbá, hogy mennyire tudta a szavaló átélni és közvetíteni a választott költeményét a közönség felé. A rendezvény egy IPA szerb-magyar határon átnyúló projekt keretében valósult meg, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács, valamint az illetékes tartományi titkárság is támogatott.

Az eseményt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület és a Bácsfeketehegyi Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület szervezte.

Záporka Vers- és Prózamondó Találkozó
Záporka
Bácsfeketehegy
Faragó Pap Boglárka
szakmunkatárs
Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.