Ugrás a tartalomra

XXV. Vadvirág Néptánc- és Népzenei Tábor Adán

2019.07.17
15:32
2019.07.17
18:40
Forrás
Pannon RTV
Néptánc, népzene, kézműves foglalkozások - már 25 éve szervezik meg Adán a Vadvirág Néptánc- és Népzenei Tábort. A rendezvényt szombaton gálaműsor zárja.

Gyermekzsivajtól hangos az adai lóversenypálya, idén 25. alkalommal rendezték meg a Vadvirág néptánc- és népzenei tábort. Tápai Emma hét éve jár ide: „Elejében rábaközit tanultunk nagyon sokáig, aztán tanultunk gömörit, mezőföldit és most galgamentit.”

A szervezők a tábor minden estéjére különleges programmal készültek. Kedd este az adai Pendergő tamburazenekar első lemezének bemutatóestje volt. Csonka Balázs, az együttes tagja elmondta: „Az első lemezünk anyagát mutatjuk be, amelynek a címe a Vajdasági Tisza-mente muzsikája, egyébként ez a zenekarnak az eddigi négy éves fennállásának a legelső lemeze.”

A zenekar tagjai is azt tapasztalták, hogy minden bizonnyal lesz utánpótlás, ugyanis egyre több gyerek érdeklődik a népzene és a tamburamuzsika iránt. Gombis Dénes: „A tábor hangulata nagyon családias és nagyon barátságos és nagyon jó, hogy egyre többen érdekeltek a tamburazene iránt.”

A táborba a környék településeiről, Moholról és Zentáról is érkeztek gyerekek. Varga Lívia szervező
elmondta: „Három korosztály számára van néptánc oktatás az idősebb korosztály, illetve az ifjúság, ők vajdaszentiványi táncokat tanulnak, azután a középső korosztály, akik már nem kezdők, de olyan korúak, körülbelül egy korúak általános iskolások és ők pedig galgamenti táncokat tanulnak a legkisebbek pedig somogyi gyermekjátékokat és táncokat tanulnak.”

A héten a táborban a gyerekek a tánc mellett tamburaoktatáson, nemezelésen és varráson is részt vehetnek.

Ada
vadvirág

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.