Ugrás a tartalomra

Yoko Ono békeemlékművet avattak Újvidéken

2019.06.29
13:56
2019.06.29
22:17
Forrás
Pannon RTV
Yoko Ono japán művésznő és békeaktivista által készített békeemlékművet mutattak be pénteken este Újvidéken.

A One Day elnevezésű konceptuális installáció Péterváradon lett elhelyezve. Az emlékmű felfedése alkalmából megtartott ünnepségen Ana Brnabić szerb miniszterelnök is részt vett.

A Yoko Ono által készített békeemlékmű az Exit Alapítvány közreműködésével kerülhetett Újvidékre.

Dušan Kovačević, igazgató, Exit Alapítvány: „A régió összekötése, a tartós béke a Balkánon az Exit Fesztivál társadalmi küldetése volt eddig is, és ezután is az marad. Rendkívüli öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a híres művésznő, Yoko Ono felismerte a társadalmi aktivizmusunkat, és úgy döntött, velünk együtt, ezzel az installációval elindítja az első világbéke projektumot.”

Az emlékművet az első világháború végét jelentő versailles-i békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából helyezték el a péterváradi vár mellett.

Miloš Vučević, polgármester, Újvidék (SZHP): „Olyasmit jelképez, ami karakterisztikus volt ebben a térségben, a sajka hajót. Egy egész környék van elnevezve ezekről a hajókról, amelyek valamikor a Dunán közlekedtek. Mi is ennek az egésznek a lényege? Az, hogy Újvidéken ne győzzön az elfojtó szellemiség, hogy Újvidék egy erős félmillió lakosú közép-európai város legyen, és új tartalmakat teremtsünk és nyújtsunk a jövendőbeli generációknak.”

Az emlékmű felfedése részét képezi a város előkészületeinek a 2021-es évre, amikor is Újvidék Európa Kulturális Fővárosa lesz. Az emlékmű elhelyezését a városi önkormányzat, a Novi Sad 2021 Alap és a NIS kőolajipari vállalat is támogatta.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia (SZHP): „Azok az okos államok, amelyek meghallgatják és fel tudják ismerni a jó ötleteket. Utána ezeket csak támogatniuk kell. Újvidéken nincs hiány remek emberekből, fantasztikus ötletekből, hatalmas kreativitásból, és köszönöm, hogy Szerbiát a legszebb módon képviselik a világban, illetve elhozzák a világot ide Szerbiába.”

Az emlékmű bemutatása előtt Ana Brnabić, szerb miniszterelnök meglátogatta az úgynevezett Kínai negyedet is, ahol jelenleg átépítési munkálatok zajlanak.

A helyszínen egy fiatalokat célzó csomópontot hoznak létre, ahol többek között művészek, alkotók, illetve civil szervezetek képviselői végezhetik majd tevékenységeiket. A nagyberuházási projektum szerves részét képezi annak a programnak, amelynek köszönhetően Újvidék kiérdemelte 2019-re az Európa Ifjúsági Fővárosa titulust, illetve 2021-re az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Újvidék
emlékműavató
Miloš Vučević
Exit Alapítvány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.