Ugrás a tartalomra

Zajlanak a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó elődöntői

2020.11.07
16:56
2020.11.07
17:12
Forrás
Pannon RTV
A 24. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó elődöntőjét tartják a hétvégén Bácsfeketehegyen. A kétnapos megmérettetés első napján a hetedikesek és nyolcadikosok, a középiskolások és a felnőttek állhattak a színház pódiumára.

Holnap a legfiatalabbak mutathatják be produkciójukat. A járványügyi helyzet miatt a találkozó 78 résztvevőjét idén az érdeklődők nem követhették élőben.

A járványhelyet miatt a közönség nem követhette a megmérettetést, minden korosztály versenyzői meghatározott időpontban érkeztek, a produkciókat pedig kamerával rögzítették, emellett mindenkinek kötelezően maszkot kellett viselnie.

Németh István Az összetört virágcserép című költeményét mondta el a kishegyesi Erdei Anna Dorka. Nem először jár versmondó megmérettetésen, ugyanis szereti a verseket olvasni és a közönségnek előadni is: „Nagyon tetszett ez a szöveg, lehet benne játszani, kicsit színészkedni és kifejezni magam.”

Terék Anna Körhinta című versét szavalta el az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolából érkező Bába Lujza. Mint mondta, eddig vidám versek érdekelték, azokat szerette olvasgatni, ugyanakkor most egy szomorúbb költeménnyel érkezett a megmérettetésre: „Igazából azért, mert nagyon sok dologról beszél ez a vers, tehát tényleg rengeteg témát felölel. És vannak részei, amik rám is mondhatóak kisebb koromból. Persze nem minden, és nem rólam lett mintázva, de vannak mozzanatok, amikben úgy érzem, hogy ez akár rólam is szólhatna.”

Izgalmasnak és változatosnak jellemezte az idei találkozót Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke. A versenyzők vajdasági és erdélyi kortárs és klasszikus szerzők műveiből is merítettek. A szervező elmondta, meglepően nagyszámú versenyző jelentkezett a megmérettetésre: összesen 78-an.

„Ahogy követem a többi vers- és prózamondó rendezvényt, akár online akár élőben, mindenhol magas a jelentkezési szám. Ez valószínűleg azért van, mert megtapasztalták a gyerekek is, hogy milyen az, amikor nem lehet. És ilyenkor ugye a tiltás pont az ellenkezőjét hozza ki az emberből, beszélhetünk gyerekről vagy felnőttről valahogy hasonlóképpen reagálunk mi erre.”

A zsűrit idén a Kovács Frigyes, Elor Emina és Krizsán Szilvia hármas alkotja. Az említett színészek döntik majd el, hogy mely 20 versenyző jusson a döntőbe a felvételek elemzése után.

A döntőt egyébként november 20-án tartják a Pannon RTV stúdiójában.

Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó
Bácsfeketehegy
szavalóverseny
Hajvert Ákos

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.