Ugrás a tartalomra

A zentai születésű Kovács István filmje is esélyes a Diák Oscarra

2018.08.15
12:42
2024.03.19
08:41
Forrás
MTI
Negyvenötödik alkalommal osztják ki a Student Academy Awards díjat idén, s a Szürke senkiket jegyző Kovács István Ostrom című munkájával került a nemzetközi fikciós rövidfilm kategória jelöltjei közé.

A 23 perces Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat moshasson várva várt randevúja előtt. Életveszélyes tervétől sem szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani. A főbb szerepeket javarészt bosnyák színészek alakítják.

A Diák Oscarra idén összesen 1582 nevezés érkezett, ezek közül hét kategóriában 39 film versenyzik a végső győzelemért.

Az Ostrom nemzetközi premierje a most zajló Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon volt hétfőn. Az alkotás a 32 éves Kovács István diplomafilmje a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályfőnöke.

Kovács István, filmrendező: „Nagyon izgalmas volt az, hogy itt vagyok Szarajevóban egy filmmel, ami a szarajevói ostromról szól, és itt kapom meg azt a hírt, hogy az akadémia jelölte a Diák Oscar-díjra. Nem tudom, még én is abban a stádiumban vagyok, hogy próbálom felfogni, hogy mit is jelent ez, meg mit hoz ez magával, hogy milyen lehetőségeket nyithat meg, De persze az a legfontosabb, hogy a munkatársaimnak, az alkotótársaimnak a munkája ilyen magas szinten elismerést kapott, az nagyon sok örömmel tölt el és fantasztikus lehetőség. Már így is. Igazából, ami innen kezdődik, az már csak hab a tortán.”

diák Oscar
film
Zenta
Kovács István

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.