Ugrás a tartalomra

Zentán vendégszerepelt a budapesti Nemzeti Színház (videó)

2017.02.05
11:43
Telt ház előtt mutatta be szombaton este a Zentai Magyar Kamaraszínházban Földes László Hobo: A Gulág virágai című darabját a budapesti Nemzeti Színház
Telt ház előtt mutatta be szombaton este a Zentai Magyar Kamaraszínházban Földes László Hobo: A Gulág virágai című darabját a budapesti Nemzeti Színház. Az előadás a második világháborúban a szovjetek által megszállt területen született fiú történetén és sorsán keresztül mutatja be a Gulágokban folyó élet egy szeletét. Versek, novellák, történetek, dalok. Szomorúak és vidámak – még ha a világ legborzalmasabb helyein is születnek. Ilyen hely volt a Gulág, a milliónyi ártatalant elnyelő és megsemmisítő szovjet munkatáborrendszer. A táborokban született művészeti alkotásokat nevezi Hobo a Gulág virágainak. Földes László Hobo, előadóművész: „Az előadás mottója az, hogy az emberi tehetség, az emberi tisztesség és az emberi szeretet ilyen borzalmas körülmények között is milyen gyönyörűséges dolgokat tud létrehozni.” Az előadás személyes tapasztalatokra épül. A kommunista családba született, eredetileg történelemtanár végzettségű művész mindig is nagy érdeklődést mutatott a 20. század történelme iránt. Emellett egy koncentrációs táborban tett látogatás ihlette a darab megírására.



Földes László hozzátette: „Elmentem néhány évvel ezelőtt egy koncentrációs táborba, Perm városa mellé, és az döntötte el bennem, hogy csinálok valamit. Nem azért mentem oda, hogy csináljak valamit, hanem azért, mert érdekelt, hogy ott mi volt. És olyan dolgokat tapasztaltam ott, olyan virágokat találtam a Gulágon, amelyek arra ösztönöztek, hogy írjak meg dolgokat.” Földes László Hobo a tervek szerint még ebben az évben több vajdasági településre is ellátogat majd, amelyeken újabb előadói estekkel örvendezteti meg a közönséget.
Zenta
budapesti Nemzeti Színház

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.