Ugrás a tartalomra

1500 felett a beoltottak száma Magyarkanizsán

2021.02.18
14:00
2021.02.18
17:19
Forrás
Pannon RTV
Már több mint 1500 Magyarkanizsa községbeli polgár vette fel a koronavírus elleni védőoltást a helyi egészségházban, a második adag vakcinát pedig már több mint 700-an.

Ma közel 140 polgár kapta meg az első vagy a második dózis védőoltást.

Csütörtök délelőtt zökkenőmentesen zajlott az oltás a magyarkanizsai egészségházban. Volt, aki az első adagot vette fel, de a revakcináció is folyamatosan zajlik. A magyarkanizsai Győri Ladányi Lenke is a vakcina mellett tette le a voksát és az első adag Pfizer védőoltást vette fel.

„A lányom itt dolgozik az egészségügyben, ő felvette és meggyőzött, hogy erre szükségem van. Meg van gyönyörű kis családom, dédunokájaim és nem akarom, hogy más is megbetegedjen vagy esetleg tőlem elkapja.”

Csütörtökön az egészségügyben dolgozók, a 75 év feletti polgárok és a tanügyben dolgozók vették fel a védőoltást Magyarkanizsán.

Bagány Ágnes, oktatással és ifjúsággal megbízott községi tanácstag, Magyarkanizsa: „A pedagógusok nagyon sok emberrel találkoznak, diákkal találkoznak napi szinten, úgyhogy mindenféleképp fontosnak és kiemeltnek tartom azt, hogy az országunk a második csoportba, a második fázisba sorolta a pedagógusokat, és soron kívül felvehetik a vakcinát, természetesen jelentkezéssel.”

A védőoltás ellátás folyamatos a községben. A hét szinte minden napján oltanak az egészségházban.

Gyólay Karolina, igazgató, Egészségház, Magyarkanizsa: „A mai nap folyamán 78 második dózist adtunk be, Sinopharmot, illetve 60 első dózis Pfizert. Legtöbbet a tanügyesek közül, az egészségügy dolgozók közül, de már idős személyek is első dózisban megkapták, ma aki 75 év felett volt, Pfizer védőoltást kapott.”

Az igazgató hozzátette, a község területén egyetlen beoltott személy sem tapasztalt komolyabb mellékhatást információik szerint.

oltás
vakcina
Magyarkanizsa
Pfizer
Sinopharm
igazgató
Bagány Ágnes

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.