Ugrás a tartalomra

167 évvel ezelőtt született Dr. Hadzsy János, a topolyai egészségház névadója

2018.04.11
16:58
2018.04.11
18:22
Forrás
Pannon RTV
A neves, köztiszteletben álló orvos, sokoldalú közéleti személyiség előtt koszorúzással tisztelegtek az egészségház udvarán álló szobránál.

Dr. Hadzsy János, a topolyai egészségház névadója szobrának megkoszorúzásával kezdődött a topolyai egészségház napjának ünnepsége. Lestár Kálóczi Dóra igazgató ünnepi beszédében kiemelte, közös erővel, összefogással viszik tovább a néhai Dr. Hadzsy János örökségét. Hamarosan befejezik a vajúdószoba és az ifjúsági tanácsadó kialakítását, a község kisebb rendelőiben is fejlesztenek.

Lestár Kálóczi Dóra, igazgató, Dr. Hadzsy János Egészségház, Topolya: „Elsődleges célunk az, hogy a falusi kis rendelőket felújítsuk, olyan állapotba hozzuk őket, hogy minden betegnek az egészségügyi ellátását biztosítani tudjuk helyben, mindenkinek a saját falujában, hogy ne kelljen utazgatni, főleg az idős lakosoknak. Ezeket a munkálatokat az önkormányzattól kapott pénzből fogjuk elvégezni.

A falusi rendelők fejlesztését és két szakorvos biztosítását 5 millió dinár értékben valamint 3,2 milló dinár értékben két specializációt támogat az önkormányzat a költségvetésből. Az egészségházban az elmúlt évben felhalmozódott adósság törlesztésére tavaly és idén is jelentős összeget láttak elő.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Az idei évben körülbelül 40 millió dinár az amit kiválasztottunk a reprogramra. Azok a hiányosságok, amik tavaly jelentkeztek, amit nem tudott az egészségház pénzelni, azt mi az egészségházzal karöltve hosszú távra, A hitelezőknek is szintén köszönetet kell mondanunk, mert van aki öt évre vállalta a törlesztés részét.”

Az ünnepségen kiosztották az elismerő okleveleket az egészségházban tíz, húsz, harminc és harmincöt éve dolgozó szakembereknek.

Topolya
Dr. Hadzsy János

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.