50 magyar kiadvánnyal bővült a törökbecsei Népkönyvtár könyvállománya
A most beszerzett könyvek között van Lucinda Riley: A hét nővér című sorozat, de az állományt történelmi regényekkel, tudományos- fantasztikus kiadványokkal, házi olvasmányokkal is gazdagították. A közintézmény polcain több mint 43 000 könyv áll az olvasók rendelkezésére. A mintegy 11 700 magyar nyelven kiadott könyv közül közel 250 magyar ajkú tag válogathat.
Drapos Ildikó, könyvtáros kiemelte, hogy a könyveket már kiskorukban meg kell szerettetni a gyermekekkel, ezért az elsősöknek ingyenes az éves tagság. Nyolcadik osztályos korukig a tanulóknak évi 300 dinárt, míg a többieknek 500 dinárt kell fizetniük.
Hozzáfűzte, intézményükben folyamatosan arra törekednek, hogy olvasóik minél több magyar hozzájussanak, ezért évente - az olvasók kívánságait figyelembe véve -, kétszer-háromszor új magyar könyveket vásárolnak.
A törökbecsei Népkönyvtár munkanapokon reggel hét órától este hét óráig várja az olvasókat, akik ezentúl az új kiadványokból is válogathatnak majd.