Ugrás a tartalomra

500 méter földes út újult meg Kispiacon

2021.04.01
12:32
2021.04.01
15:52
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 500 méteres földes út újult meg helyi összefogásnak köszönhetően Kispiacon.

Az elmúlt időszakban nagy problémát jelentett a most felújított úton való közlekedés, ami Kispiacot és Oromot köti össze. Az útszakaszt elsősorban mezőgazdasági termelők használják, főleg a betakarítási időszakban.

A helyiek összefogásával az eddigi szűk utat kibővítették most, valamint járhatóbbá tették, így a probléma egy jó időre megoldódott.

Szarapka Ede, tanácselnök, Kispiac HK: „Ezeknél a munkálatoknál, amiket most látunk, elsőnek ki kellett takarítani az akácfákat, majd a következő folyamatában, tegnap nehézgéppel el tudtuk az oldalát úgy nyesni a földes útnak, hogy dupla, vagy akár mondhatom, hogy háromszor olyan széles lett, mint eddig volt. Most a befejező rész van folyamatában, amelyben egy földgyalu segítségével olyan simává tudjuk tenni, hogy akár gépjárművekkel is komótosan lehet rajta haladni.”

Kispiac
földes út
felújítás
Szarapka Ede

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű