Ugrás a tartalomra

Ada, a turistacsalogató

2021.09.28
22:31
2021.09.28
22:50
Forrás
Pannon RTV
Fesztiválozó fiatalok, hagyományos rendezvényre kilátogató idősebbek, a hőség elől menekülők sokasága a strandon, mindez jellemezte az idei adai nyári időszakot.

Az idegenforgalom szempontjából milyen nyarat könyvelhet el a Tisza menti település? Hogyan tudtak élni a helyiek a város adta turisztikai potenciállal?

A nyáron zsúfolásig megtelt medencék üres, elcsendesedett látványa fogadja stábunkat az adai Adica Üdültetési Közvállalat által üzemeltetett strand területén, ahol szeptember elsejével zárult le a nyári idegenforgalmi időszak. Mindazok, akik az idei trópusinak mondható, forróságban bővelkedő időszakot igyekeztek komfortosan túlélni, a jelentős, több millió dinár értékű felújításoknak köszönhetően három kültéri medence közül választhattak, turistacsalogatóként pedig élvezhették a vízi csúszda használatát, mindamellett, hogy a legkisebbeknek több éve megálmodott, már-már kalandparknak minősülő játszótér is elkészült, valamint a strand területén több vendéglátó helyiség ínyenc konyháját is élvezhette az idetérő fürdőzni vágyó közönség. A júniustól szeptemberig tartó fürdőidény turisták sokaságát vonzotta a Tisza-menti településre, jelentős szerepet betöltve ezzel az itteni idegenforgalom népszerűsítésében.

Az adai rekreációs központban többéves előkészület és a pénzügyi források biztosítása után a közel 438 millió dinárból készülő wellnessközpont igazi hiánypótló, a térségi turizmus szegmensében kiemelkedő szerepet betöltő komplexum ígéretét rejti, ahol a medencék és az épület fűtését az itteni termálkútból nyert meleg vízzel biztosítják majd, így egész évben nyitva áll majd a látogatók előtt. Valószínűsíthető, hogy ezáltal is az itteni, kistelepülési turizmus eddig nem látott felvirágzás előtt áll, azon nem elhanyagolandó tény mellett, hogy mindezzel munkahelyek teremtődnek, fellendülhet a vendéglátás, az infrastruktúra, gazdaságilag pedig mindez közvetett hasznot jelent a településnek.

A szálláskapacitás növelésénél talált okosan piaci rést Urbán Mónika, aki áprilisban nyitotta meg panzióját a Prosperitati Alapítvány hathatós támogatásából.

Adán évről évre egyre bővülő fesztiválok, valamint hagyományos rendezvények sokasága jelent felpezsdülést a helyi lakosságnak és a vendégként a községbe látogatóknak. A VMSZ helyi szervezete fontosnak tartja, hogy a község minden településére vigyenek valamilyen közösségélénkítő rendezvényt, ilyen volt idén is a rekordszámú látogatót vonzó Moholi Parasztolimpia, vagy a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Vadvirág hagyományápoló tábor, de ide tartozik a törökfalui kenyérszentelővel egybekötött kakaspörköltfőző verseny is.

Az idegenforgalom terén kiforrott jövőkép tekintetében fontos még kiemelni, hogy a moholiak számára az újonnan épülő Csobolyó Művelődési Egyesület székháza is lehetőséget fog biztosítani a közösségi élet megéléséhez, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a fent említett rendezvények gazdasági hatásai is jelentősek, hiszen a helyi kézműves és kistermelők is megmutatkozási lehetőséget kapnak ezáltal.

Tóbiás József a Közügyekben a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület és az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör székházának a felújításáról beszélt. Az adai Községi Képviselő-testület elnöke szerint a Vadvirág épülete december elejére elkészül és várhatóan az egyesület 30 éves fennállásának ünnepségén adják majd át.

Ada
Adica Üdültetési Közvállalat
Tóbiás József
Juhász Krisztina
Urbán Mónika
Kiss Nándor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.